Több mint százezren a kecskeméti repülőnapon

Az első becslések szerint százezernél több látogatója volt a vasárnap zárult kecskeméti repülőnapnak.

BM
2013. 08. 04. 21:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borbíró Zoltán a kétnapos eseményt összefoglalva és értékelve elmondta: az előzetes terveknek megfelelően, rendben és sikeresen zajlott le a X. Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Kecskeméten. A Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra szombaton és vasárnap ellátogatott érdeklődők száma az első becslések alapján meghaladta a százezret, a programokon 22 ország 142 légi járműve vett részt.
A legnépszerűbb mozzanat a kötelékek látványos bemutatkozása volt. A magyar mellett orosz, horvát, török, bolgár, olasz és spanyol légi bemutató szórakoztatta a közönséget. A kuriózumok közé tartozott a NATO Stratégiai Légiszállító Képesség (SAC – Strategic Airlift Capability) programjának keretében a pápai légi bázison állomásozó egyik C–17-es bemutatója. Ám a legkülönlegesebb csemegét az Orosz Vitézek elnevezésű formáció szolgáltatta Szu–27-es gépeivel, mely még soha nem járt Magyarországon – mondta a helyettes államtitkár.


A seregszemle zárónapján az MTI helyszínen tartózkodó tudósítóinak benyomásai szerint a beléptetés gyorsabban zajlott, mint szombaton.



Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.