Újabb offenzívára készül az Orbán-kormány

A német választások végéig nem várható jelentős nemzetközi nyomás Magyarország irányába – mondta el Kumin Ferenc az MNO-nak.

Kovács András
2013. 08. 25. 9:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Már a korábbi Fesztivál a határokon rendezvényeken is részt vettem, és teljesen egyértelmű, hogy ez egy olyan összejövetel, amire szükségünk van” – mondta el Kumin. Szerinte szokás hiányolni azon eseményeket, ahol összejönnek a sokféle módon gondolkozó emberek, és ahol mindenki úgy mehet haza, hogy gondolatokkal is gazdagodik a körülötte lévő világban zajló eseményekről.

Igor Janke Orbán Viktor miniszterelnökről szóló könyvéről elmondta, hogy az Lengyelországban óriási sikert aratott. Egyelőre csak magyar és lengyel nyelvű változat létezik, de helye lenne egy angol és német fordításnak is. Kumin úgy látja, Janke nagyon jó nézőpontot választott, nem a gyűlölet és nem a feltétlen áhítat szemszögéből tekint a miniszterelnökre, hanem az érdeklődés volt az elsőrendű szempont. „A szerző egy okos ember, aki azt mondta ki, hogy Orbán az egyik legérdekesebb politikus Európában, és neki dolga van azzal, hogy megértse azt, ami e mögött van.”

Kumin úgy látja, a közeljövőben nagyobb figyelemre számíthatunk a nemzetközi média részéről, de a német választások végéig ők kifejezetten magukkal lesznek elfoglalva. Más országokban a korábbiakkal azonos intenzitással vissza fog térni a figyelem, de a helyettes államtitkár bízik benne, hogy egyes esetekben azok az újságírók, akik hajlamosak voltak kizárólag kritikus oldalról közelíteni hozzánk, azok az ország gazdasági helyzetének a javulása miatt változtathatnak a tónusukon. „Nem számítok arra, hogy pontosan ugyanúgy zajlik majd minden, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a választások közeledtével fokozódhat a nyomás.”

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy egy francia újságíró fedezte föl a hasonlóságot a magyar és a lengyel történet ottani interpretálásában. „Sokáig azt hittük, hogy egyedül vagyunk és csak velünk foglalkoznak kedvezőtlen módon, de ha a politikai érdek úgy kívánja, akkor a baloldali–liberális nyugat-európai közvélemény ugyanúgy kiszemelhet magának egy célországot” – tette hozzá. Mivel az ellenzéki Jog és Igazságosság pártja egyre jobban szerepel a felmérésekben, ennek a pártnak az esetleges választási sikerével kapcsolatban kezdtek el spekulálni – hangsúlyozta a szakember. „Teljesen mindegy, hogy egy ország politikusai hogyan teljesítenek, mivel ez csak a kritizálók elhatározásának a kérdése.”

„Tervezzük, hogy egyre több újságírót hívunk meg Magyarországra, mivel akik megtapasztalják, milyen az itteni élet, attől kezdve egészen másképp írnak hazánkról – mondta Kumin. – Természetesen Németországra is koncentrálunk és egy alkalommal csak tőlük hívunk majd meg újságírókat, de csak az ottani választások után – tette hozzá. – A digitális médián keresztül is fokozni szeretnénk az offenzívánkat, amely mostanra ért el olyan szintet, hogy a kormánynak teljes lefedettsége van az idegen nyelvű médiában, amelyet egyre nagyobb érdeklődés követ” – zárta szavait.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.