Emléktáblát kapott Horn Gyula

Domborműves emléktáblát állított a budapesti XIII. kerületi önkormányzat Horn Gyula egykori miniszterelnöknek, a városrész díszpolgárának.

BuL
2013. 09. 11. 16:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kerület szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az emléktáblát a volt kormányfő egykori lakóhelyén, az Újpesti rakpart egyik házának falán helyezték el. A közlemény Tóth József MSZP-s polgármester beszédét idézve párhuzamot vont a kerület és a volt miniszterelnök között. Tóth szavai szerint Horn Gyula egyenes, tiszta baloldali ember volt, aki sosem felejtette el, hogy „közülük emelkedett ki, s mindig éreztette velük, hogy sosem szakadt el tőlük”.

Az emléktáblánál koszorút helyezett el a család nevében Horn Gyula özvegye és lánya, a kerület nevében a polgármester, valamint Kovács László, a Horn-kormány minisztere, az MSZP volt elnöke.

Horn Gyula 1932. július 5-én született Budapesten. 1989 májusától 1990 májusáig a Németh-kormány külügyminisztere volt. 1989 októberében egyike volt az MSZP alapítóinak, 1990 májusától 1998 szeptemberéig töltötte be a szocialista párt elnöki tisztségét. 1994 és 1998 között volt az ország miniszterelnöke. 1990-től 2010-ig volt tagja az Országgyűlésnek, 2007 szeptembere óta azonban betegsége miatt nem vett részt a parlament munkájában.

A politikus 2007 szeptemberében került a Honvédkórházba súlyos betegséggel, utoljára a 75. születésnapjára rendezett ünnepségen jelent meg a nyilvánosság előtt. Életének 81. évében, hosszan tartó betegségben hunyt el idén június 19-én.

Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el, a többi között a Kelet- és Nyugat-Európa között lévő vasfüggöny lebontásában, valamint a német újraegyesítésben játszott szerepéért.

2004-ben lett a XIII. kerület díszpolgára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.