Figyelem, ismét változik a forgalmi rend a Ferenciek terén

A Ferenciek tere és a Március 15. tér felújításának előre haladása miatt ismét változik az Irányi utca forgalma szerdától.

MD
2013. 09. 17. 19:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A munkálatok már az utca egyes szakaszainak lezárását igénylik, ezért szeptember 18-ától hat hétre, két ütemben elzárják a forgalom elől a Váci utca és a Károlyi utca közötti szakaszt. Először a Váci utca és a Veres Pálné utca közötti részt zárják le három hétre, majd a Veres Pálné utca és a Károlyi utca közötti szakasz következik, szintén három hétig.

Az első ütemben az Irányi utca a Belgrád rakpart felől zsákutca lesz, és oda csak az építési forgalom hajthat be. A Veres Pálné utca a lezárás miatt az Irányi utcán át nem lesz elérhető, ezért a Szerb utca és az Irányi utca közötti szakaszának forgalmi iránya megfordul.

A második ütemben az Irányi utca a Belgrád rakpart és a Veres Pálné utca között ismét utóbbi felé lesz egyirányú, a Veres Pálné utca forgalmi rendje pedig az Irányi utca és Szerb utca közötti szakaszon visszaáll eredeti állapotára. A Cukor utca ebben az időszakban csak a Papnövelde utca felől lesz megközelíthető, ezért forgalmi iránya megváltozik, az Irányi utca felé lesz egyirányú.

Mindkét ütem idején ideiglenesen megszűnik a Belgrád rakpart és az Erzsébet híd közötti közlekedési kapcsolat, a Molnár utcában pedig bevezetik a végleges forgalmi rendet: ki lehet hajtani ebből az utcából a Belgrád rakpartra, ahonnan észak és dél felé is tovább lehet majd haladni.

A Ferenciek tere és a Március 15. tér felújítását 2012 novemberétől a Budapesti Közlekedési Központ közreműködésével és szakmai támogatásával Belváros-Lipótváros Önkormányzata folytatja. A lezárások várhatóan 2014 márciusáig tartanak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.