Külön listán a szocdemek

Schmuck Andor az MSZP-Együtt 2014 választási megállapodás kapcsán kifejtette, olyan a világon nincs, hogy egy hatszázalékos párt állítson kormányfőjelöltet.

Magyar Nemzet
2013. 09. 02. 3:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy valószínűséggel önállóan indul a jövő évi választásokon a Magyar Szociáldemokraták Pártja, miután júliusi, ezerórás ultimátumuk mostani lejártáig egyetlen ellenzéki párt sem emelte programjába a szociáldemokraták tizenöt pontból álló javaslatcsomagját, senki sem ült le velük tárgyalni – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Schmuck Andor pártelnök. A javaslatok között szerepelt például a tizenharmadik havi nyugdíj és a nyugdíjasok ingyenes utazásának visszaállítása, a minden felnevelt gyerek utáni háromszázalékos nyugdíjbónusz vagy a személyijövedelemadó- és tb-mentes nyugellátás.

Schmuck Andor megjegyezte: az ultimátum lejárta ellenére továbbra is nyitottak a demokratikus ellenzéki összefogásra, de a maguk részéről már nem házalnak senkinél ennek érdekében. A csütörtöki Bajnai-Mesterházy-megállapodást úgy értékelte, „az a legkisebb közös többszörös alapján létrejött legnagyobb rossz”. Szerinte az MSZP elnöke Horn Gyula-i „magasságokba” emelkedett, mert engedett egy zsarolási potenciállal rendelkező törpe pártnak. – Olyan a világon sehol sincs, hogy egy hatszázalékos párt állítson miniszterelnök-jelöltet – fogalmazott Schmuck Andor, aki szerint Bajnai Gordon személyes ambíciói túlmutatnak bármilyen összefogáson. A pártelnök úgy vélte: rossz üzenet a választóknak, hogy Orbán Viktornak nincs kihívója, és ezt elég nehéz a szavazatmaximalizálással megmagyarázni. Emlékeztetett: pártja már júliusban bemutatta a 106 egyéni képviselőjelöltjét, de számukra nem a mandátumszerzés a fontos, mint a „Párbeszéd a Mandátumért” mozgalomnak, hanem a szépkorúakat segítő javaslataik megvalósítása.

Pilhál Tamás

A teljes cikket a Magyar Nemzet hétfői számában olvashatja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.