Sok a nyitott kérdés az új hulladékfeldolgozóval kapcsolatban

Egy magánberuházásban tervezett hulladékfeldolgozó építése ellen demonstráltak Tárnokon, a polgármesteri hivatal előtt csütörtökön, a képviselő-testületi ülés idején.

WL
2013. 09. 12. 18:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2461 Tárnok Egyesület által szervezett demonstráción sajtótájékoztatót tartott Szilágyi László országgyűlési képviselő, az Együtt–PM szakpolitikusa, valamint Holló Szilvia a Tárnoki Nők Egyesület képviseletében, s tájékoztatta a média képviselőit Szolnoki Gábor fideszes polgármester is.

A képviselő-testület csütörtökön elfogadta azt a – több feltételt tartalmazó – határozatot, amely elvi támogatást ad a Vendinber Kft. beruházásának tárnoki megvalósításához. A testülethez magánemberként, a cég képviseletében Radics Ernő alpolgármester nyújtotta be a kérelmet.

Szilágyi László az önkormányzati döntést megelőző sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: még semmilyen információjuk nincs a beruházással kapcsolatban, sem a technológiát, sem a környezetre gyakorolt hatását illetően. Az országgyűlési képviselő nehezményezte, hogy nem adtak előzetes tájékoztatást a beruházásról, és szorgalmazta a lakosság – mint legfontosabb érintett – informálását, felvetve a helyi népszavazásra bocsátás lehetőségét is.

Holló Szilvia arról beszélt, hogy a kézhez kapott anyagok alapján nem látott megfelelő referenciát a technológiával kapcsolatban, és úgy vélekedett, hogy a település M7-es autópálya melletti területére tervezett hulladékégető előkészületeit teljesen titokban végezték.

Szolnoki Gábor polgármester a sajtó képviselőinek elmondta, magánterületen megvalósuló magánberuházásról van szó, amely az önkormányzatot semmilyen módon nem érinti pénzügyileg. A cég a helyhatóságtól elvi támogatást kért. Mindamellett a beruházás több módon is segítené a Tárnokon élőket, így például munkahelyeket teremtene, bevételt jelentene a településnek, és a hulladékot helyben dolgoznák fel.

Az Urbán András által kifejlesztett, káros anyagot nem kibocsátó, szabadalmi oltalom alatt álló technológiával kapcsolatban közölte: a beruházás megvalósításához szükséges valamennyi engedély kiadása a szakhatóságok dolga, a település ezekben nem döntéshozó. Az Európai Bizottság által meghirdetett, környezetvédő és megújuló energiákat hasznosító NER300 programban a kormány támogatta a fejlesztést, Brüsszel pedig befogadta a pályázatot – tette hozzá.

A sajtótájékoztató után az egybegyűltek, mintegy huszonöten, részt vettek a testület ülésén, ahol két független képviselő, Bánovics István és Gergely István egyebek mellett azt kifogásolta, hogy nagyon kevés idő állt rendelkezésre az anyag áttekintéséhez, a benyújtott dokumentáció rendkívül hiányos, emellett számos szakmai kérdés tisztázatlan.

A képviselő-testület által öt igennel, két ellenszavazat és két tartózkodás mellett elfogadott támogató határozat egyebek mellett megállapítja: a testület csak a kérelmezőtől kapott tájékoztatás alapján tudott dönteni. A beruházás megvalósítását támogatja, ha az valóban nem jár károsanyag-kibocsátással, és ha valamennyi szakhatósági engedélyt megkap. Az önkormányzat – miután a döntéskor a beruházással kapcsolatban konkrét információkkal csak korlátozottan rendelkezik, az infrastrukturális igényeket nem ismeri – semmilyen pénzügyi vagy jogi kötelezettséget nem vállalt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.