Balog Zoltán nem lát mércét Európában

Az emberi erőforrások minisztere szerint Európa indentitásválságban van.

BuL
2014. 01. 05. 18:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az értékalapot nélkülöző tolerancia került középpontba, az egyéni értékek nem adódnak össze, „nem lesz belőlük előrevivő központi erő” – Balog Zoltán erről vasárnap Esztergomban beszélt, ahol Becket Szent Tamás-emléknapot tartottak.

A miniszter a keresztény értékekről és az európai identitásról rendezett konferencián szavai alátámasztására az európai alkotmányt említette, amelyből „először kivonódott minden szellemi és kulturális érték, majd még a megmaradt dokumentumban sem sikerült megegyezni Európa népeinek”.

„Az a kor, amelyben Becket Tamás élt, azt üzeni, nincs olyan politikai, világi hatalom, melynek ne lenne szüksége kontrollra és mércére – mondta előadásában Balog Zoltán. – Annál a hatalomnál nincs veszélyesebb, mely nem képes magát kontrollálni, az a hatalom, mely mindent megtehet, diktatúrává válik.”

Bogyay Katalin UNESCO-nagykövet előadásában azt hangsúlyozta, a kultúrák közötti párbeszédhez szükség van a vallások közötti párbeszédre, és közösen kell megkeresni az összekötő gondolatokat.

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora arról beszélt, hogy a hitnek azért van szüksége tudományos módszerekre, mert anélkül csak vakhit marad. „A tudománynak viszont azért kell a hit, mert magában értékrend nélküli. A tudománynak szüksége van etikára, de ezt nem a tudományon belül kell keresni, hanem kívülről kell bevinni.”

Jonathan Knott brit nagykövet kifejtette, az Egyesült Királyságban Európa jövőjét a jólét, a tisztelet, az igazságosság és a demokrácia jegyében képzelik el. „Enyhén aggódnak” amiatt, hogy az elmúlt években olyan folyamatok indultak el, amelyekkel Európa nem fog közelebb jutni polgáraihoz – fogalmazott a diplomata.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.