Együttműködik a Külügyminisztérium a romákkal

Martonyi János szerint a külpolitikának is egyre inkább részévé válhat a társadalmi felzárkóztatás.

KG
2014. 01. 09. 17:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A külügyminiszter és Farkas Flórián, az ORÖ elnöke együttműködési megállapodást írt alá, és az ezt követő sajtótájékoztatón Martonyi János kiemelte: a megállapodás részeként igyekeznek megteremteni a feltételeit annak, hogy a jövőben egyre több roma munkatársat foglalkoztathassanak a külpolitikában. Emlékeztetett: 2011-ben a magyar EU-elnökség kezdeményezte az európai cigánystratégia kidolgozását, majd az EU tagállamai országos stratégiákat hoztak létre. Emellett a kormány és az ORÖ 2011-ben keretmegállapodást kötött – idézte fel.

A tárcavezető elmondta: Farkas Flórián kezdeményezése, hogy ezt a keretmegállapodást a külpolitikai és a külképviseleti tevékenységben is alkalmazzák, mivel ez a terület is fontos eleme a társadalmi felzárkóztatásnak, a roma közösség integrációjának.

Úgy vélekedett, a jelenlegi feladat az, hogy a most megkötött megállapodást kitöltsék tartalommal. Ugyanakkor már most is ismert néhány eleme ennek az együttműködésnek: például a Külügyminisztérium segíti az Országos Roma Önkormányzat brüsszeli képviselőjének munkáját, valamint támogatja az ORÖ-t egy nemzetközi konferencia megszervezésében a nemzetközi tapasztalatok átadásáról – magyarázta. Hozzátette: megvizsgálják, hogyan lehet az ORÖ-t jobban bevonni a külképviseletek munkájába.

Farkas Flórián hangsúlyozta: a cigányság integrációja összeurópai kérdés, és az ezen a területen elért magyar eredményeket be kell mutatni más európai országoknak is. Úgy látja, a magyar romapolitika modellépítő. Értékei között említette a kisebbségi önkormányzati képviseletet, hiszen, mint mondta, csak úgy lehet hiteles a kisebbségek képviselete, ha a közösség tagjai maguk választhatják meg képviselőiket.

Az ORÖ vezetője szerint eljött az ideje annak, hogy továbbadják a magyarországi cigánypolitika értékeit, ezzel is segítve az uniós tagállamok cigányságának a sorsát. Mivel 10-12 millió roma él ma Európában, ez rendkívül fontos kérdés – tette hozzá.

Farkas Flórián arról is beszélt, hogy véleménye szerint az elmúlt időben erősödött a békés egymás mellett élés Magyarországon, a magyar cigánypolitika pedig új szakaszába lép a mostani megállapodással.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.