Gyurcsány Mesterházyról: „Ő rendel, mi meg muzsikálunk hozzá”

Mesterházy, Gyurcsány és Fodor Gábor megosztotta gondolatait az összeborulásról.

MD
2014. 01. 14. 21:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mesterházy a műsorban hangsúlyozta, hogy nagyon nyugodt és jó légkörben zajlottak a tárgyalások. Nem kérték, hogy bármelyik párt adja fel a politikai identitását. A kampányról elmondta, hogy van benne egy nagyon jó játéktér, így több szólamban tudnak játszani. Itt egy jó koordinációban felosztanák a szerepeket, ez pedig pluszt tud hozni – mondta az MSZP elnöke. Hangsúlyozta, hogy a programharmonizáció megtörtént, és mindenki látja, hogy a többségi álláspont mi körül fog kikristályosodni, a programegyeztetést közös munkának képzeli el a jövőben.

Gyurcsány Ferenc a megállapodásról úgy fogalmazott: „ha kell ebben érdemeket sorolgatni, akkor azt gondolom, hogy Attila és Gordon e tekintetben legnagyobb érdeme, hogy a szokásos politikai magatartás helyett – hogy ragaszkodunk az utolsó csepp vérünkig a korábban megkötött megállapodáshoz – azt mondták, hogy »hát jó, akkor nyissuk ki«, és jól csináltuk ezt végig”.

A Demokratikus Koalíció első embere hangsúlyozta: az ő feladatuk most az, hogy támogassák azt a kampányt, amit Mesterházy Attila vezet. „Ő rendel, mi meg muzsikálunk hozzá” – fogalmazott. Kuncze Gábor szerepéről elmondta, a szocialistáktól azt kérték, hogy Szigetszentmiklóson adják át nekik ezt a választókerületet. Ha így lesz, ott Kuncze Gábort indítják.

Fodor Gábor kijelentette, hogy a megállapodással a Liberálisok számára is van választási lehetőség. Kiemelte: program-összefésülés nem volt, az a későbbiekben fog megtörténni. A pártelnök szerint lesznek olyan kérdések, amelyekben nem fognak egyetérteni, azonban azokat a pontokat kell megtalálni, amiben egyetértenek. Így például közös platformot jelent a demokrácia és jogállami normák melletti kiállás. Hozzátette: Kuncze Gábor jelöltségének nagyon örül, és megtiszteltetés számukra, hogy ő is ott van köztük.

Egyértelmű, hogy „kényszer- és nem szerelemházasságról beszélhetünk” – mondta el az MNO-nak Kiszelly Zoltán politológus a keddi megállapodásról. Nagy Attila Tibor szerint olyan megosztó személyiségek szerepelnek egyből a lista élén, mint Gyurcsány Ferenc, aki önmagában is elég komoly támadási felületet adhat.

Lévai Katalin Facebook-posztjában figyelmeztette az újdonsült ellenzéki formációt az őket fenyegető belső veszélyekre. Medgyessy egykori minisztere jelezte: ha a baloldali politikusok továbbra is egymást marják, bármikor széteshet a frissen összehozott szövetség. „Ha a civil életben valakivel szövetkezni akarok, akkor azt először nem támadom, nem járatom le, hogy azután az erő pozíciójából kényszerszövetséget kössek vele. Éppen fordítva" – fogalmazott Lévai.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.