Megvált felesleges eszközeitől a Honvédség

Ilyen eszközök voltak például gépkarabélyok, helikopterek, repülőgépek és T–72-es harckocsik.

NT
2014. 01. 07. 19:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hende Csaba honvédelmi miniszter tavaly év végén az MTI-nek adott interjújában azt mondta: a kormányváltástól 2013 végéig 125 adásvételi szerződést kötöttek, azokból nettó 1,2 milliárd forint bevétel keletkezett, és sikerült megszabadulni például 1500 tonnányi veszélyes hulladéktól és vegyi anyagtól. A kormány honlapján megjelent összesítés szerint csak 2013-ban 25 adásvételi szerződésben több mint 648 millió forintnyi felesleges eszközt értékesítettek.

A vevők között több, a HM-hez tartozó társaság is szerepel: a HM EI Zrt., a HM Arzenál Zrt., a HM Armcorm Zrt. és a HM Currus Zrt. Ezek a cégek különféle ruházati termékeket, távcsöveket, kézifegyvereket, továbbá Mi–2-es és Mi–8-as típusú helikoptereket, cseh gyártmányú T–72-es harckocsikat és rakétákat is vásároltak. Több szerződést kötöttek a Pilis Vadászbolt Kft.-vel is, amely repülő-géppuskát, gépágyút, valamint légvédelmi rakétát is vett.

Számos további céggel és magánszeméllyel is kötöttek adásvételi szerződést a honvédség számára felesleges ingóságokra.

A szerződések többsége milliós nagyságrendű. A legnagyobb összegű – mintegy 415 millió forintos szerződést – 7,62 milliméteres AK–63 D típusú gépkarabélyokra kötötték, Albatrosz típusú kiképző repülőgépeket 80,6 millió forint értékben adtak el. A harmadik legnagyobb értékű szerződést egy egyéni vállalkozóval kötötték, aki több száz tételnyi (Kalocsán és Mezőfalván tárolt) ingóságot és hulladékot vásárolt meg a HM-től több mint 70 millió forintért.

Hende Csaba tavaly év végi interjújában azt mondta: a kormányváltás óta sikerült kiüríteni és bezárni az inkurrens eszközök hajdúsámsoni, esztergomi és nyíregyházi raktárait. 2014 első felében további három ilyen objektumot zárhatnak be Kalocsán, Isaszegen és Mezőfalván.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.