Demokráciában senkit nem fenyegetünk kötéllel – mondta kedden Brüsszelben magyar újságíróknak Kósa Lajos debreceni polgármester, a Fidesz ügyvezető alelnöke a szocialisták szombati kongresszusán elhangzott bekiabálásra reagálva. Kósa úgy vélekedett, hogy a kötéllel fenyegetés Mesterházy elődeinek módszere volt a kommunista diktatúra idején. A fideszes politikus szerint ez is arról tesz tanúbizonyságot, hogy Mesterházy képtelen felnőni a feladatához.
„Szánalmas, összevissza beszélés helyett szembe kellene néznie azzal, amit a beszéd hevében mondott, és bocsánatot kellene kérnie” – fogalmazott Kósa, aki szerint amennyiben a szocialista pártelnök, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje ezt nem teszi meg, akkor Mesterházy „teljesen komolytalan, komolyan nem vehető politikus”. Kósa úgy vélekedett, hogy az elhangzottak miatt általános a felháborodás, a tanulságot pedig minden választónak magának kell levonnia. A Fidesz alelnöke kedden a Facebookon nyílt levelet is közzétett, amelyet alább közlünk.
Mivel az MSZP kongresszusáról több tévéfelvétel is van, köztük az MTVA-é, amelyen szintén hallható a „kötelet” bekiabálás, ezért a manipuláció ki van zárva – mondta el az MNO-nak Szikszai Péter, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese annak kapcsán, hogy az MSZP hétfői közleményében szó szerint azt írta: „Azt egyébként a Hír TV is elismerte, hogy a felvétel hangsávjába belenyúlva manipulálta a hangfelvételt.”
Mint arról korábban beszámoltunk tagadnak, terelnek és fenyegetnek a szocialista politikusok annak kapcsán, hogy szombaton Mesterházy Attila, a Gyurcsány-lista miniszterelnök-jelöltje nem határolódott el a köteles kijelentéstől, sőt átvette a bekiabáló ötletét. Harangozó Tamás, a szocialisták alelnöke hétfőn szó szerint azt mondta: „darabra mindenkit beperelünk”.
A Hír Televízió és a köztévé által készített felvétel egyértelműen bizonyította, hogy nem igaz Mesterházy azon védekezése, amelyet az ATV Szabad szemmel című műsorában adott elő, miszerint hogy ő „börtönt” hallott a „kötelet” helyett, mert egyértelmű, hogy aki ott volt a rendezvényen, jól kivehetően kellett, hogy hallja a bekiabálást, nem lehetett azt félrehallani, ahogyan most azt Mesterházy próbálja magyarázni, ráadásul több újságíró is megerősítette, hogy „kötelet” bekiabálás hangzott el a helyszínen.