Nehéz helyzetben Vágó Gábor

Az LMP politikusának már a képviselőjelöltség elérése is siker lenne.

Katona Mariann
2014. 01. 07. 4:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az LMP két vezető testületén múlik és legkésőbb három héten belül eldől, hogy a párt jelöltje lehet-e a 2014-es választásokon és helyet kaphat-e az országos listán Vágó Gábor. A főként gazdasági ügyekkel foglalkozó politikus ugyanis kicsúszott a határidőkből, így pedig – ahogy lapunk is beszámolt róla – nem válhatott az LMP jelöltjévé a múlt hét végén lezajlott jelölőkongresszuson.

Habár Schiffer András frakcióvezető kezdeményezésére még alapszabályt is módosítottak, hogy a hiba ellenére Vágóból jelölt lehessen, a választmány végül a képviselő-jelöltséghez szükséges utolsó jogi lépéshez nem járult hozzá. Az elvi lehetőség még megvan, hogy a politikus ennek ellenére felkerüljön az országos listára, ehhez viszont épp a választmányra lenne szüksége. A párt jelöltállítási szabályzata szerint ugyanis „országos ismertségű közéleti személyiség” helyet kaphat az országos listán, ha a választmány és a politikai tanács – többséggel elfogadott – határozatban ajánlja az illetőt a kongresszusnak.

A végső döntést a szűk három hét múlva – január 25–26-án – esedékes kongresszus mondja majd ki. Ugyanekkor döntenek majd arról is, hogy az országos lista első harminc helyét hogyan osztják fel – a kongresszus szavazataival – a kiválasztott harminc politikus között.

A Magyar Nemzet birtokába került dokumentum szerint szerepel köztük az LMP hétfős frakciójának öt tagja: Schiffer mellett Szél Bernadett, Osztolykán Ágnes, Lengyel Szilvia és Mile Lajos.

A teljes cikket elolvashatja a Magyar Nemzet keddi számában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.