Meg kell teremteni a fogyatékkal élők munkafeltételeit

Társadalmi integrációjukat a munka világába kerülésükkel lehet legjobban segíteni – mondta Tapolczai Gergely.

HZS
2014. 03. 25. 13:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közigazgatás és a társadalmi szervezetek közötti partnerségi hálók kialakulását, a meglévő kapcsolatok szorosabbá fűzését célozta meg az a program, amelyhez húszmillió forint EU-támogatást nyert Salgótarján önkormányzata a Sinosszal közösen.

Tóthné Kerekes Andrea, a projekt vezetője az MTI-nek elmondta: harminc önkéntest és legalább tíz új partnerszervezetet szeretnének bevonni a civil szervezetek, a vállalkozók és a közigazgatás képviselőinek együttműködésébe. Hozzátette: általuk és a jó gyakorlatokon keresztül a munkavállalók, az ügyfelek és a lakosság széles rétegében szeretnék növelni a fogyatékkal élők iránti „befogadókészséget”.

A konferencián Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz), Salgótarján polgármestere közölte: a fogyatékkal élők és a fiatalok helyzetének javításához olyan pályázatokra van szükség, amelyeknek érzékelhető a társadalmi hatásuk. Megjegyezte: önkormányzatuk jó kapcsolatot tart fenn a Salgótarjánban több mint kétszáz szervezet munkáját összehangoló civil kerekasztallal, és a fogyatékosok problémáit rajtuk keresztül is szeretnék megismertetni a város lakóival.

Tapolczai Gergely kiemelte: a fogyatékkal élők társadalmi integrációját a munka világába kerülésükkel lehet legjobban segíteni. Hozzátette: a munkaadóknak sem kell félniük tőlük, hanem meg kell teremteniük a kétnyelvűséget, hogy saját „anyanyelvükön” érintkezhessenek a külvilággal. A képviselő az MTI-nek hozzátette: a Sinosz – a salgótarjáni közös projekt mellett – országos videós jeltolmácsolási rendszert épít ki, kutatja, egységesíti, valamint oktatja a jelnyelvet, és ehhez 800 millió forint támogatást nyert el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.