A baloldalon népszerű gazdaságfilozófia kapcsán a kormányfő elmondta: a megelőző húsz évben úgy mutatták be az egyébként éppen divatos, és sok helyütt érvényesülő neoliberális közgazdaságtant, mint az egyetlent. Ám ha ez ember utánanéz, látja, hogy az elmúlt évtizedekben folyamatosan viták voltak arról, hogy melyik közgazdasági iskola a követendő.
Most úgy tűnik, hogy Európában ez a neoliberális iskola elveszítette a meggyőző erejét, hiszen ennek szellemében építették hitelre a gazdasági növekedést, és a korlátok lebontása sok esetben a rosszat hozta elő az emberekből. Ezek modern üzleti konstrukciókban öltöttek testet és végül pénzügyi válságba rántották a világot. Most lassan, de biztosan egy új európai közgazdasági iskola alakul, amelynek Magyarország az előfutára, és ez versenyképes is.
A rezsicsökkentésről szólva Orbán úgy fogalmazott: ennél népbarátabb politikát elég nehéz elképzelni, az összes politikai ügy közül ez élvezi legjobban az emberek támogatását. „Történelmi tettet hajtottunk végre”, akkor léptünk fájdalmasan az óriások tyúkszemére, hiszen százmilliárdos profitról kellett lemondaniuk. A rezsicsökkentés nagyon sok nyugdíjasnál hozott egyhavi nyugdíjat. A másik oldalon sokan azt remélik, hogy ezt nem lehet fenntartani. Orbán szerint fenn lehet tartani, és folytatni is lehet, vannak elképzelések, hogy folytatják a rezsicsökkentést. Megismételte a kormány azon tervét, hogy Európában hazánkban legyen a legolcsóbb a villamos energia. Szólt a tervezett nonprofit közműszolgáltató cég létrehozásáról is, a multicégeknek versenyezniük kell vele.
A piacgazdaság legfőbb erénye, hogy a versenytársak figyelnek egymásra és a verseny jótékony hatását a fogyasztók fogják élvezni, néhány területen érvényesült, például a mobiltelefon-piacon, de vannak olyan húsba vágó területek – ilyen a rezsi –, ahol ennek az ellenkezője érvényesült, és ilyenkor ki kell állnia a kormánynak az emberek érdekei mellett.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!