Hazánkban a rendszerváltást követően, a kilencvenes évek közepén lezajlott egy epidemiológiai és demográfiai krízis, szinte minden haláloki főcsoportban tetőzött az addig meredeken emelkedő halálozási arányszám. Ezt többen úgy értelmezték, hogy a rendszerváltásnak tulajdonítható, ami azonban nem helyes, hiszen azt, hogy egy adott időszakban miként alakulnak a halálozási viszonyok, a megelőző jó pár évtized életkörülményei határozzák meg – magyarázza lapunknak Ádány Róza professzor. Ez alapján a kilencvenes évek csúcsaiban a második világháború utáni hektikus évtizedek egészségkárosító hatásai tükröződnek.
Ezt követően, a kilencvenes évek második felében bizonyos betegségcsoportok esetében számottevően csökkenni kezdett a halálozás, s ez a trend ma is tart. Például a szív- és érrendszeri, valamint az emésztőrendszeri betegségek okozta halálesetek száma jelentősen visszaesett, s látványosan csökkent azok aránya is, akik a krónikus májbetegségek, ezen belül a májzsugor miatt hunytak el. A külső okok, vagyis balesetek, sérülések, mérgezések, gyilkosságok, öngyilkosságok száma összességében ugyancsak csökkent.
Eközben viszont a daganatos betegségek miatti halálozás tovább emelkedett, és a nők esetében a mai napig nem, a férfiaknál csak egy minimális mértékben kezdett el visszaesni. Ráadásul – a szakember szerint – az előbb említett csökkenő tendenciáknak sem örülhetünk felhőtlenül. Egészen más képet kapunk ugyanis, ha a korai halálozás relatív kockázatát vizsgáljuk, amely a 65. életév betöltése előtt bekövetkező halálesetek valószínűségét jelenti.
Amennyiben a hazai mutatókat összehasonlítjuk az EU régi 15 országának átlagadataival, jól látható, a magyar lakosság esetében több mint háromszoros a kockázata annak, hogy ezen életév betöltése előtt a szív- és érrendszeri betegségben bekövetkezik a halálozás. Ugyanez a kockázat a daganatos betegségek szempontjából kétszeres, az emésztőrendszeri kórok vonatkozásában három-négyszeres.
Összességében tehát a kilencvenes évek dereka óta ez a relatív kockázat nem javult. Nem lehetünk tehát elégedettek, sőt, e mutatók alapján kifejezetten elégedetlennek kell lennünk, mivel ezek nem egy, az európai piacon versenyképes nemzet mutatói. Sokat kell azon dolgoznunk, érdemben javítanunk kell a népegészségügyi helyzeten, hogy egyáltalán a felzárkózási esélyeink reálisnak tűnjenek – hívja fel a figyelmet a professzor.
Ádány Róza szerint nemzetközi szinten etalonnak számít a finn népegészségügyi program, amely 1971-ben indult el. Ekkor Finnországban az észak-karéliai nők a helsinki parlamenthez vonultak, s petíció formájában intézkedést követeltek, hogy felhívják a figyelmet: nem akarnak ötvenes éveikben özvegyasszonyokká válni. Az észak-karéliai férfiak ugyanis korán haltak szív- és érrendszeri megbetegedések következtében. Az akciót cselekvés követte, így született meg a program, amelyet végül országos szintre terjesztettek ki, s az egymást követő kormányok a mai napig működtetik és bővítik.
A teljes cikket a hétfői Magyar Nemzetben olvashatja.
