Töll László, a Honvédelmi Minisztérium kegyeleti főosztályának vezetője beszédében azt mondta: nagyon fontos a hősök tiszteletének, sőt kultuszának visszaállítása Magyarországon, mert „ezeknek a férfiaknak a tettei mutatnak utat számunkra ebben az értékrend nélküli, felfordult világban”. A szónok – aki a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságnak is tagja – kiemelte: a magyar hadtörténelem régebbi, mint maga az államiság, tele van mámorító győzelmekkel, keserű bukásokkal és elkeseredett talpra állásokkal. Az egész történelmünk háború, ezt „vérrel és vassal írták” – fogalmazott.
Az ezredes szerint azok számára is fontos, hogy megemlékezzenek a hős magyar katonákról, akik ma élnek Magyarországon, és építik a nemzetet. A katona életét ugyanis egyebek mellett az olyan eszmék határozzák meg, mint a bátorság, a becsület, a hűség, a bajtársiasság és a hit abban, hogy jó ügyért cselekszik. Ezek az eszmék a nemzetépítés eszközei és összetartó erői is – fogalmazott.
A rákoskeresztúri temetőben, a hősök emlékkövénél koszorút helyezett el mások mellett Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, továbbá a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség dandárjának, a Magyar Olimpiai Akadémiának, az 1945 és 1956 közötti politikai elítéltek közösségének, valamint a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének képviselői is.
A hősök napi megemlékezések Budapesten tíz órától a Hősök terén folytatódtak Vargha Tamás parlamenti államtitkár ünnepi beszédével. A honvédelmi tárca államtitkára délután Pákozdon is részt vesz a hősök napi megemlékezésen, és a Don-kanyar-emlékműnél koszorút helyez el. Hende Csaba honvédelmi miniszter Szombathelyen mond ünnepi beszédet a koszorúzással egybekötött városi megemlékezésen. Emellett az ország több más pontján is tartanak megemlékezést a hősök emlékünnepén.
A magyar hősök emléknapjának eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza, amely arra kötelezett minden községet, hogy méltó emléket állítson elesett hőseinek. A jogszabály kimondta, hogy megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni a nemzet hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét. 1925. május 1-jén a honvédelmi miniszter hősök emlékünnepe elnevezéssel nemzeti ünneppé nyilvánította május utolsó vasárnapját, 1946-tól azonban elmaradtak a hivatalos megemlékezések.
Az első és a második világháború hőseiről Magyarországon 1989. május 29-én, Szekszárdon emlékeztek meg ismét nyilvánosan. Az első állami rendezvényt 1990-ben tartották meg. A magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló 2001. évi törvény pedig ismét a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánította minden esztendő májusának utolsó vasárnapját. Ugyanebben az évben alakította ki a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a rákoskeresztúri Új köztemetőben a hősök temetőjének emlékparkját, ahol azóta minden évben megemlékeznek a magyar hős katonákról.
A magyar hősök emlékünnepe alkalmából egykori katonái sírjai között kerültek végső helyükre Dombay Miksa Ágostonnak, a 46. gyalogezred egykori zászlóaljparancsnokának hamvai vasárnap a szegedi Belvárosi temetőben. Holló József, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum volt főigazgatója a posztumusz tábornok búcsúztatóján elmondta, Dombay Miksa Ágoston Szeged hőse volt, az első világháborút csodával határos módon túlélte, de az önkény az életét követelte.
A nyugalmazott altábornagy felidézte: Dombay (eredeti nevén Diendorfer) Miksa Ágoston 1874-ben született Dorogon. Katonai tanulmányait a budapesti császári és királyi hadapródiskolában végezte, előbb hadnagyként a 26. gyalogezrednél, majd 1912-től századosként a szegedi 46-os közös gyalogezrednél szolgált. Az első világháború kitörésekor a szerb hadszíntérre vezényelték, majd az orosz, a következő év májusában pedig ezrede kötelékében az olasz hadszíntérre került. A szegediek második zászlóaljának parancsnokaként 1915 júniusától Doberdónál szolgált, ahol a fennsík kiürítéséig harcolt. A Doberdó mögötti harcokban súlyosan megsebesült. Felépülése után, 1917 júliusától az Isonzó mentén hadban álló szegedi 46-osok harmadik zászlóaljának parancsnokává nevezték ki. Ott a caporettói áttörésig eredményesen küzdött a túlerőben lévő olaszokkal. A világháborúban 52 hónapot szolgált különböző hadszíntereken. Szegedre 1918 novemberében érkezett meg, ahol 1919-ben az ellenforradalom egyik szervezője és vezetője volt. Részt vett a nemzeti hadsereg megszervezésében, és a kötelékében szolgált 1922-es nyugdíjazásáig. A második világháború után mint osztályidegent kitelepítették Jászapátiba, ahol 1952. október 3-án hunyt el.
Földi maradványait unokái kezdték el keresni, a munkába bekapcsolódott a Meritum egyesület is. Az exhumálás utáni embertani vizsgálatok igazolták, hogy a feltárt jeltelen sírból Dombay ezredes csontjai kerültek elő. Hamvait a család kérésének megfelelően helyezték el egykori katonái között, a Belvárosi temetőben, a hősök keresztjénél.
