Már a magyar sem látja annyira borúsan a jövőt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A gazdasági válság kitörése óta először javult a lakosság gazdasági várakozásokkal kapcsolatos hangulata Európában.

LM
2014. 05. 14. 16:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Cetelem Körkép 2014. évi kutatása vizsgálta a hagyományos üzletek és az internet viszonyát is – ismertette Tarcsay Bálint üzletág igazgató, aki elmondta, hogy a kettő szépen megfér egymás mellett. Az európaiak 70 százaléka még olyan internetes slágertermékeket, mint a hifi vagy az elektronikai cikkek, hagyományos boltban vásárolt utoljára. Az e-kereskedelem aránya még a legfejlettebb országokban – Japánban, az Egyesült Államokban – sem haladja meg a kiskereskedelmi forgalom 10 százalékát.

A felmérés szerint egyre inkább terjed ugyanakkor az a gyakorlat, hogy vásárlás előtt a világháló segítségével ellenőrzik az árat. Tízből 4 fogyasztó használt már ár-összehasonlító oldalt, miközben egy üzletben válogatott a termékek között, és további 32 százalék tartja ezt igen hasznos lehetőségnek.

Csaknem minden negyedik európai használta már okostelefonját, miközben egy hagyományos üzletben tartózkodott, hogy valamelyik közösségi hálón megkérdezze ismerősei véleményét a kiszemelt termékről.

A Cetelemnél az áruhitel-kihelyezés 5,5 százaléka online történt 2013-ban, az online áruhitel-igénylések száma tavaly a 2012. évi mintegy duplájára nőtt.  Az idén a növekedési tendencia fennmaradására számítanak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.