Beszélt arról is, hogy a Klauzál téren a budapesti holokauszt áldozatai előtt tisztelegve tervezik „méltó emlékmű” állítását zsidó és civil szervezetek bevonásával. Az emlékmű tervét társadalmi vitára bocsátják.
Az MTI kérdésére a polgármester elmondta: a kulturális programsorozat összköltségvetése mintegy 550 millió forint. Megjegyezte továbbá, hogy a történelemtanárokat pódiumbeszélgetés-sorozatra is várják.
Heisler András úgy fogalmazott: „rendkívül attraktív programról van szó”. Emlékeztetett arra, soha nem elkülönülten, hanem szimbiózisban éltek a zsidó és nem zsidó emberek a VII. kerületben, „ezt a termékeny együttélést törte meg a holokauszt”. A szerződés egyik passzusát idézve rámutatott: a közös programok megvalósítása nem függ sem az önkormányzati választások eredményeitől, sem a Mazsihisz tisztújításaitól, amiből látszik, hogy „hosszú távú, értékközpontú együttműködésben” gondolkodnak.
Kérdésre megjegyezte: a Mazsihisz távol tartja magát a kormány által rendezett azon megemlékezésektől, amelyeket a 70. évforduló alkalmából szerveznek, ugyanakkor helyi önkormányzatokkal továbbra is együttműködnek ezen a téren.
Tordai Péter arról beszélt, hogy „ezen a napon ért véget a második világháború”, ami után százezer magyar zsidó emberről kellett gondoskodnia a magyarországi zsidó szervezetnek.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!