A kodifikáció mellett az igazságügyi hivatásrendekkel való kapcsolattartásról szólva azt mondta: számára szent a bírói függetlenség, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a bírósági gyakorlat elemzését ne végeznék el. Hozzátette: partnerségre és dialógusra törekszik a bíróságokkal és az ügyészséggel egyaránt. Az igazságügyi szakértőkkel összefüggésben előrevetítette: meg kell vizsgálni a szakértés helyzetét és meg kell vizsgálni, hogy szükséges-e például a minőségbiztosítás bevezetése. A szakértők mellett a végrehajtás területén is előrelépést vetített előre ebben a kormányzati ciklusban.
A miniszterjelölt a tárca fontos feladatának nevezte a jogászképzés értékelését, továbbá hangsúlyozta a tudományos élet fontosságát. Trócsányi László külön szólt arról, hogy társadalmi egyeztetésre szükség van, azt támogatja, ráadásul jogszabályi kötelezettség is.
A miniszterjelölt kinevezését a bizottság 7 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett támogatta.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!