Ez az ügyészségi indoklás egy esetben már az ellenkező álláspontra helyezkedő rendőrséget is meggyőzte. Épp ez az ügyészségi határozat volt az, amelynek hatására a minap a székesfehérvári rendőrség zár alá vett egy gépjárművet. Az autót ügyfelétől a Lombard Lízing Zrt. tulajdonította el, majd elárverezte. Az autó tulajdonosa többször is feljelentést tett a rendőrségen, ám nem foglalkoztak ügyével, mondván, nem történt bűncselekmény. A kitartó tulajdonos egy székesfehérvári autókereskedésben bukkant rá az elárverezett, majd eladásra kínált autójára. A tulajdonos úgy döntött, hogy félrevezeti a kereskedőt, próbaútra vitte a kocsit, majd a rendőrségre hajtott. Az intézkedő nyomozó az ügyészségi dokumentum elolvasása után látta be, hogy megalapozott a gyanú: a pénzintézet részéről bűncselekmény történt, ezért úgy döntött, lefoglalják a gépkocsit, és megindítják a büntetőeljárást.
A pénzintézetek jogsértő magatartásával kapcsolatban megkerestük az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK) is. Többek közt arról érdeklődtünk, hogy az elmúlt években hányszor tettek feljelentést banki ügyfelek hasonló esetekben, s ezek közül hányszor indult eljárás. A rendőrség közölte, nem gyűjt ilyen statisztikákat. A válaszból az is kiderült, hogy az ORFK megveti és megbélyegzi az adósokat. Annak ellenére, hogy szerinte minden eset egyedi, amelyeket külön-külön és egyenként kell megvizsgálni.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!