A Liberálisok szerint az integrációnak, oktatásnak, munkahelyteremtésnek nincs alternatívája, az etnikai csoportok bűnözőként való megbélyegzése pedig főleg nem az. A Liberálisok bíznak abban, hogy Eörsi Mátyás belátja tévedését és elnézést kér, az MSZP, a DK és az Együtt helyi szervezete pedig hasonlóan cselekszik, és visszavonja Pásztor Albert jelölését.
Pásztor korábban rendőrkapitány volt a borsodi megyeszékhelyen, és 2009-ben úgy fogalmazott: „nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások elkövetői cigány emberek”. Sőt, a TV2 akkori híradójának tanúsága szerint azt is kijelentette, hogy „kisebbségi nemzettársainkkal nem megy az egymás mellett élés. Ennyi. Ennyi. Semmi több. Lehet ezt kibontogatni meg ragozgatni, e mögött ennyi van, és nem több, és nem más.” Ezt követően az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére Bencze József azonnali vizsgálatot rendelt el, amelynek idejére átvezényelte a főrendőrt a megyei főkapitányságra. Később Draskovics Tibor visszahelyezte. Pásztor mondatait Gyurcsány Ferenc akkor, miniszterelnökként úgy minősítette: nem egyszerűen felháborító, hanem hányingerkeltő. Most viszont, DK-elnökként pedig interjúkban és a Facebookon magyarázza Pásztor 2009-es kijelentését.
2014-ben azonban már az MSZP és a DK jelezte: támogatják Pásztort az őszi választásokon. A Párbeszéd Magyarországért elnöksége viszont jelezte: nem támogatják az egykori rendőrkapitány jelölését, az eset kapcsán pedig otthagyta a DK-t Hell Nagy István közíró.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!