Gólyatábori erőszak: két hallgatót kirúgtak az egyetemről

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A feltételezett elkövető ellen nem indult fegyelmi eljárás.

WL
2014. 11. 05. 6:48

A fegyelmi bizottság felhívja a figyelmet arra, hogy a felsőoktatási törvény szerint nem lehet fegyelmi eljárást indítani, ha a fegyelmi vétség elkövetése óta öt hónap már eltelt. Az érintett hallgatókkal szemben azonban a fegyelmi eljárás nem a konkrét cselekmény miatt indult, hanem amiatt, mert elhallgatták az erőszakos cselekményt és ezzel akadályozták a felelősségre vonást. A feltételezett elkövető ellen ugyanakkor nem indult fegyelmi eljárás, mert a gyanú szerinti erőszakos cselekmény elkövetéséért a fegyelmi felelősség a felsőoktatási törvény idézett szabálya alapján már elévült. A cselekmény elhallgatásáért pedig azért nem indult eljárás ellene, mert senkitől nem várható el, hogy saját magát bűncselekmény elkövetésével vádolja, illetve önmaga ellen tegyen feljelentést.

Ugyanakkor a rendőrség elrendelte a nyomozást az ügyben, tekintettel arra, hogy a bűncselekmény elévülési ideje lényegesen hosszabb, mint a fegyelmi vétségé – olvasható a közleményben.

A fegyelmi bizottság álláspontja szerint egy joghallgatónak, a jövő jogászainak, leendő bíráknak, ügyészeknek, ügyvédeknek minden körülmények között a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek védelmén kell munkálkodniuk. Az ÁJK hallgatóiként tisztában kellett lenniük azzal, hogy a felmerült gyanú a büntető törvénykönyv alapján kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény, amelyet, ha védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére követnek el, akkor az hivatalból üldözendő bűncselekmény, amely esetében még a sértett sem mondhat le a büntetőigény érvényesítéséről.

Hack Péter közleményében úgy fogalmazott, azzal, hogy az ügyet a szóban forgó hallgatók titokban tartották, megakadályozták, hogy az igazságszolgáltatási szervek időben értesüljenek az ügyről, ezzel nehezítve a sikeres bizonyítást, és megakadályozták azt is, hogy a kar felelős vezetői meghozzák a szükséges döntéseket. Az eljárás alá vont hallgatók magatartásukkal megakadályozták olyan intézkedések meghozatalának lehetőségét, amely a jövőben hasonló események előfordulását megelőzhette volna – fogalmaz közleményében Hack Péter, az ELTE ÁJK fegyelmi bizottságának elnöke.

A tavalyi jogi gólyatáborban történtek kapcsán szexuális erőszak és kábítószer birtoklása bűntettének gyanúja miatt október 3-án tett feljelentést az ELTE jogi karának dékánja. Király Miklós intézkedett arról is, hogy fegyelmi eljárás induljon a hallgatói önkormányzat azon vezetői ellen, akik jelen voltak a tavalyi gólyatáborban, tudomással bírtak erről, nem tájékoztatták a cselekményről a rendőrséget, valamint a kari vezetést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.