Goodfrienddel konzultált a külügy

A konzultációra az amerikai külügyminisztérium egyik államtitkárának kijelentései miatt volt szükség.

RZ
2014. 12. 15. 19:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A honlap szerint a konzultációra Sarah Sewall, az amerikai külügyminisztérium egyik államtitkárának a korrupcióellenes világnapon tett kijelentései miatt volt szükség.

Az államtitkár nemrégiben arról beszélt, hogy a még távoli országokban is meglévő korrupciós gyakorlat az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket sértheti. Úgy fogalmazott: az Egyesült Államok nagykövetségei ezért Közép- és Kelet-Európa két tucat országában a korrupcióellenes küzdelmeket támogató akciótervek összeállításán dolgoznak.

„A magyar külügyminisztérium szerint az ilyen kijelentések alkalmasak arra, hogy súlyos aggodalmakat okozzanak szuverén országokban” – olvasható a honlapon.

Korábban beszámoltunk róla, hogy az Egyesült Államok pozsonyi nagykövete is a helyi korrupciós viszonyok miatt fejezte ki aggodalmát és határozottabb fellépést sürgetett. Egyúttal örömének adott hangot, amiért a közelmúltban „a szlovák állampolgárok ezrei az utcára vonultak, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a korrupcióval”. Ismert, hogy korábban André Goodfriend is részt vett kormányellenes budapesti tüntetésen, állítása szerint megfigyelőként.

Az esettel kapcsolatban G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója úgy nyilatkozott, hogy az amerikai diplomaták új szerepben tűntek fel a közelmúltban, és nem csupán szemlélik a belpolitikai eseményeket Közép-Európában, hanem, úgy tűnik, alakítják is.

Októberben az Egyesült Államok több magyar állampolgárt is kitiltott területéről állítólagos korrupciós ügyek miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.