Juhász újra módosított

Immár harmadik alkalommal módosította vagyonnyilatkozatát Juhász Péter.

2014. 12. 17. 4:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Együtt társelnöke, a párt belvárosi önkormányzati képviselője első bevallásában még azt állította, hogy semmije nincsen, a legfrissebb módosításából azonban kiderül: három kisharsányi ingatlana is van, ebből egy felerészben, kettő pedig teljesen a tulajdona, nemrég pedig új, nagyobb albérletbe is költözött.

Az eredetileg bevallott egy, majd kettő után Juhásznak a mostani adatok szerint négy vállalkozásban is érdekeltsége van, az egyikben beltag, a másikban tulajdonos, a cégek törlés alatt állnak. Juhász elsőre feltüntetett pénzintézettel szembeni 250 ezer forint tartozása mostanra megszűnt, az 5,5 milliós magánszeméllyel szembeni tartozása viszont 5,9 millióra emelkedett. Az, hogy az Együtt társelnöke miből él, továbbra is rejtély, ugyanis még képviselői tiszteletdíját sem tüntette fel, amit az önkormányzat szerint eddig nem is vett fel – ez azért érdekes, mert Juhász korábban azt állította, hogy ebből tartja fenn magát.

Juhász a Facebookon közölte, hogy az adminisztráció nem az erőssége. Böröcz László, Belváros-Lipótváros alpolgármestere viszont úgy fogalmazott: napról napra derülnek ki Juhász újabb hazugságai, így méltatlan arra, hogy a belváros képviselője legyen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.