Nemkívánatosak a szocialisták?

Sajtóértesülés szerint az Edutus Főiskola nem akar összebútorozni az MSZP-vel.

MNO
2014. 12. 17. 18:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az épületben jelenleg két felsőoktatási intézmény is működik, az Általános Vállalkozási Főiskola, amelynek a fenntartói jogait a közelmúltban az International Business School szerezte meg, valamint az Edutus Főiskola. A portál értesülései szerint az Edutus most kiáll a pártsemleges felsőoktatás mellett, és egyeztetéseket kezdeményez az épületet tulajdonló alapítvánnyal, mivel szeretné, ha az kizárólag tanintézetként funkcionálna, vagyis nem kíván az MSZP társbérlője lenni az ingatlanban.

A Válasz.hu szerint a szocialisták egyelőre azzal védekeznek, hogy a Villányi úti épület egy MSZP által létrehozott alapítványé, melynek alapító okiratában az oktatási tevékenység mellett az is szerepel, hogy feladatuk „a történelmileg kialakult, nemzetközileg elismert, illetve a magyar nemzeti kultúra részét képező baloldali, szocialista-szociáldemokrata eszme- és értékrendszer megismertetése, elterjesztése”, ez pedig szerintük lehetővé teszi a költözést, a pártnak tehát van helye az épületben.

A portál egyébként kitér rá: a szocialisták tervezett költözése jogsértő lehet, hisz a felsőoktatási törvény értelmében „a felsőoktatási intézmény párt vagy párthoz kötődő szervezet részére helyiségeit működési célra nem engedheti át”, a párttörvény pedig leszögezi, hogy „a pártok munkahelyen (szolgálati helyen, tanintézetben) szervezetet nem hozhatnak létre és nem működtethetnek”.

December elején a Népszabadság írt arról, hogy a párt elhagyja Jókai utcai székházát, a költözés oka, hogy a 2009 óta használt pártház fenntartása havonta nagyjából tízmillió forintba kerül, miközben az ötszintes épületben már alig negyvenen dolgoznak. Az eredeti terv szerint egy részük a Képviselői Irodaházba, a másik a Villányi úti épületbe került volna át.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.