Ezzel kapcsolatban egyébként Gálik elmondta, hogy bár az oroszok kellemetlenkedhettek volna azzal, hogy csak bizonyos kötbérért engedik, hogy Magyarország fokozatosan hívja le a fennmaradt gázt – ennek mennyiségéről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, az ország 3-5 évnyi szükségletét fedezi –, mégsem lett volna jellemző, hogy ennyire betűhíven ragaszkodjanak az 1996-ban megkötött szerződéshez. Mint mondta, azóta sokat változott a világ, sokkal rugalmasabb a piac, felpuhult a rendszer, az oroszok itt a keménykedéssel pedig maguk ellen játszanának, hiszen elősegítenék a számukra mindenképpen hátrányos forrásdiverzifikációt, miközben az ő érdekük az, hogy minél szorosabban és minél közvetlenebbül magukhoz kössék a térség országait.
A világháborús emlékezet fontos része Putyin politikájának, és ez általában minden látogatásánál megnyilvánul – mondta Gálik az elnök budapesti koszorúzásaival kapcsolatban –, így nem volt meglepő, ami történt, sőt végül koszorúzással nyitott, és azzal is zárta például a sajtótájékoztatót is. Önmagában ez nem megalázó, bár azzal, hogy ilyen erőteljesen üzent az otthoni szimpatizánsainak – elvégre népszerűségét a kemény, hazafias imázsára építette –, és a világnak is megmutatta, hogy mit és hogyan akar, mi pedig végre is hajtottuk a kéréseit, mert nem tudtunk és nem is akartunk vele konfrontálódni, az legalábbis jelzésértékű volt. Ahogy az is – tette hozzá –, hogy nem a Szabadság téri szovjet emlékművet koszorúzta meg, hogy ne hozza kellemetlen helyzetbe az annak közvetlen szomszédságában szintén második világháborús, de ellentétes üzenetű emlékművet állító tárgyalópartnerét, a magyar kormányt (és ezzel nagy szívességet tett a Jobbiknak, akinek nem kell antikommunista szavazóinak emiatt magyarázkodnia a barátinak tartott oroszok lépése miatt), viszont beletenyerelt egy másik fájó pontba – magyarázta Gálik.
