Hatékony és gyors közigazgatási bíráskodásra van szükség

Az igazságügy-miniszter közölte: a kormány erősíteni akarja a bíróságok szerepét a közigazgatás kontrolljánál.

MA
2015. 02. 06. 17:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Álláspontja szerint a szervezeti kérdések mindig másodlagosak, a lényeg az, hogy hatékony, gyors és kiszámítható közigazgatási bíráskodása legyen az országnak. A kormány tervei szerint a közigazgatási bíráskodásra vonatkozó javaslatot a parlament elé terjesztik, amely az év végéig elfogadhatja azt – közölte a miniszter.

Trócsányi László megfogalmazása szerint a közigazgatási bíráskodás, az állampolgár vagy állampolgárok csoportjai, illetve az állam közötti kapcsolatot szabályozza.

Az igazságügyi miniszter elmondta: Magyarországon évente több mint 20 millió közigazgatási határozat születik, az állampolgárok többsége akarva-akaratlanul a közigazgatással találkozik. „Találkozik azért, mert saját maga kezdeményez eljárást, vagy pedig azért, mert kap egy határozatot anélkül, hogy eljárást kezdeményezett volna” – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta komoly fejlődés történt a közigazgatási bíráskodás tekintetében, tehát megvannak az alapjai, jelenleg a közigazgatási és munkaügyi bíróságokhoz tartozik. „Sokfajta modell van, s mindegyik modellnek megvan az előnye, hátránya, megvan Magyarországnak a hagyománya, de most van egy létező rendszerünk” – fogalmazott a tárcavezető.

Trócsányi László hangsúlyozta: azt kell megvizsgálni, hogy a létező rendszeren belül hogyan lehet kialakítani „a közigazgatási bíráskodásnak a legkorszerűbb modelljét, ami lehetővé teszi azt, hogy az eljárások gyorsan fejeződjenek be”.

A konkrét megvalósítással kapcsolatban elmondta: a kormány létrehozott egy közigazgatási perjogi munkacsoportot, egy kodifikációs bizottságot, amelynek elnöke az államreform bizottság elnöke, Patyi András professzor. A koncepciót elkészítő munka elkezdődött, a tervezetet március végéig a kormány elé terjeszti.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy az előkészületek nem most kezdődtek, a jogtudomány is részt vesz ebben a vitában, a bírák véleményére is kíváncsiak. Az év végére tisztábban fogunk látni – mondta.

A jogásznapon előadást tartott Darák Péter, a Kúria elnöke is, aki hangsúlyozta, hogy szükség van a közigazgatási bíráskodás modernizációjára, mert szavai szerint „a magyar jogállamnak tartozása van a közigazgatási bíráskodás területén”.

A jogásznapon Carsten Meinert, a Bonni Adóügyi Bíróság egykori bírája, egyetemi oktató a németországi, míg Henk C. Naves holland bírósági elnök a hollandiai közigazgatási bíráskodás rendszeréről tartott előadást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.