Lapunk úgy tudja, hogy az alapítvány egyik vezetőjét már őrizetbe vették a fiktív hallgatók után jogosulatlanul felvett állami támogatás miatt. A kormányhivatal ezért kézbesíteni sem tudja határozatát, mert nincs kinek. A határozat így egyelőre nem jogerős. Juhász Tünde hangsúlyozta ugyanakkor, hogy muszáj volt sürgős döntést hoznia, mert a végzős évfolyamok tanulóinak február 15-ig kell jelentkezniük az érettségire.
Mint arról beszámoltunk, Szegeden két hete már megszűnt az Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítvány két iskolája, a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola, illetve a Rogers Gimnázium. Ezeket azért zárta be a fenntartó, mert az államkincstár tavaly ősszel felfüggesztette az iskolák állami támogatását, így anyagilag lehetetlenült el a két intézmény. Ebben a két iskolában Csongrád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében több mint ezeregyszáz diák tanult, mintegy kétharmaduk felnőttképzésen vett részt, a tanköteles korúak száma pedig száz volt.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!