Hamisan tanúzott, mégis rendőr marad

Bácsik Sándor rendőr őrnagyot a 2006. őszi eseményekkel összefüggésben ítélte el a bíróság.

2015. 03. 17. 4:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sőt, a mai napig ő vezetheti a sajókazai rendőrőrsöt. A Rendészeti Biztonsági Szolgálat kötelékében Bácsik és beosztottai hajtották végre 2006. október 23-án délelőtt a Nádor utcai tömegoszlatást, amelyről a Kúria 2012-ben kimondta: törvénytelen volt. Az oszlatás során többeket bántalmaztak, például Papp Lajos szívsebészt is.

A megindult bírósági eljárásokban Bácsik tanúként azt állította: a tömeg „rángatta a kordont”. Bár a rendőrség tagadta, hogy készített volna felvételt az esetről, ám a 2010-es kormányváltás után ez előkerült, és abból kiderült: Bácsik hazudott. A Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete ezután jelentette föl a rendőrt, akit a közelmúltban 111 ezer forintos pénzbírsággal sújtott a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Kíváncsiak voltunk, hogy jogerős elítélése után miért maradhatott állományban Bácsik Sándor, amire a rendőrségnél azt közölték: a vonatkozó törvény alapján nem kötelezi őket semmi arra, hogy megszüntessék a jogviszonyát. Amúgy Bácsik a Bene–Gergényi-per hatodrendű vádlottja is; ott elöljárói intézkedés elmulasztásával vádolják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.