A minap a következő, igen figyelemfelkeltő című hirdetés jelent meg a Jófogáson: Egy falu kiadó. A szöveg így folytatódott: „Bérelj egy egész falut egy hétvégére! Sümegtől 10 kilométerre, Megyeren 7 teljesen felújított és berendezett falusi házban lakhattok, de tiétek lehet a kultúr, a pajta is, és aki szeretne a közügyekbe is beleszólni két napig, abból akár alpolgármester is lehet, így szabadon megváltoztathatja az utcák, terek nevét. Gyertek falura, éljetek vidáman! A teljes falu bérleti díja (lakott és gazdasági ingatlanok kivételével): 210 000 forint/éjszaka. Az ár tartalmazza: 2 db utca (aszfaltos), 2 db utca (szórt), 1 db buszmegálló, 1 db hivatal, 7 db ház (vendégház), 2 db ház (rendezvény-), 1 db lábas pajta, 3 db ház (egyéb), 1 db baromfiudvar, 6 db ló, 2 db tehén, 3 db birka, 4 ha szántó.”
Első olvasatra, mint egy eddig ki nem adott Örkény-egyperces, sőt másodikra is. Pedig igaz: tulajdonképpen tényleg ki lehet bérelni Megyert, ugyanis a helyszínre érkezve megállapítjuk, hogy a falu majdnem teljes egészében egyezik a hirdetésben foglaltakkal. Mielőtt azonban körülnéznénk Megyeren, máris a pajtából kialakított közösségi térbe invitál minket Bakonyi Enikő, a helyi szociális szövetség vezetője, akitől megtudjuk, hogy egyelőre csak a média harapott rá igazán a hirdetésre, a falu már jó ideje így is a turizmusból él. Ez már a pajtán is látszik: az ajtó mellett dvd-lejátszó, mellette viszont egy archaizáló vendégkönyv, benne például egy golyóstollal készült életkép – egy disznóvágásról. Szemben egy zongora áll, mellette bárpult, az asztalokon pedig házi almalé.
A polgármesterre várunk, neki azonban még dolga van, egy pályázat kapcsán járja a falut. Addig beszélgetünk egyet az egyik potenciális bérlővel. Budapest mellől érkezett, az apróhirdetés kapcsán bukkant Megyerre. Céges bulit tartana itt, mert úgy látja, hogy a kisvárosi ipari parkban dolgozói kollégái biztosan feltöltődnének ilyen helyen, és már mondja is a forgatókönyvet: a buli-bogrács-foci háromszögből kiszabadulva választanának alpolgármestert, kineveznének egy jegyzőt, nagy brahi lenne. Megbeszéljük még, hogy itt aztán tényleg nincs más, csak a csend. Na jó, néha csicseregnek a madarak, kukorékol a kakas, esetleg dudál a postás, de ennyi.
Pajer Kristóf polgármester közben visszatér a faluházba, de elnézést kér, még nem ér rá beszélni velünk. Addig megnézzük a falut. Kilépve a Fő utcára például egy jelképerejű objektumba botlunk: egy kártyás telefonfülkébe. Rózsaszín kagylóját már szinte fehérre fakította a nap, két oldalát pedig az április 12-ei időközi országgyűlési választásról hírt adó plakát díszíti.
Megyer gyorsan bejárható, húsz perc úgy bőven elég hozzá úgy, hogy még járókelőket is megszólítunk. Három marcona férfi, kék overált viselnek, ketten nagy vasakat cipelnek. Csak egyikük nyilatkozik, egy kicsit szomorúan beszél arról, hogy kevés a szakember a faluban, pedig lenne munka bőven, szerencsére van is, teszi hozzá, „mert a Kristóf mindig kitalál valamit”.
„Lehet szidni nyugodtan a hátam mögött” – jön mosolyogva a polgármester, de megint kér egy kis időt. Még egyszer bejárjuk Megyert, utunk a harangláb mellett a falu különböző végeire vezet, az egyiken még romos műhelyt, a másikon már felújított épületet találunk.
Az udvarában éppen fát pakoló Osváth Dánieltől tudjuk meg, hogy abból öltöző lesz majd a munkásoknak, úgy, mint régen. Néha ő is besegít a felújításokon, mint mondja, más munka itt nem lenne, egyébként pedig minden messze van a körülbelül harmincfős falutól, a busz pedig nagyon ritkán jár, a síneken is inkább a tehervonatok robognak. Ahogy ezt kimondja, a kertje mögött el is megy egy szerelvény, nagy szerencséje a falunak, hogy nem sok hallatszik belőle. Jönnek a vendégek szépen, folytatja Osváth, és szerinte nincs is velük semmi baj, sokszor még előre is köszönnek a helybelieknek. És mit szólnak ahhoz, hogy lényegében bárki lehet itt alpolgármester, kérdezzük, mire a férfi nevetve mutatja az ujjaival, hogy csak két napra, azt pedig ki lehet bírni.
Pajer Kristóf megint feltűnik, egyik kezében egy laptopot és egy nyomtatót tart, a másik kezében telefon. Ismét időt kér, és újra eltűnik. Mikor megjelenik, szöget keres, egy pályázati transzparenst függeszt ki a közösségi pajtával szemben lévő nyári konyhába, a melegentartók fölé, itt lesz ugyanis a főzőiskola. Beinvitál a faluházba, amely polgármesteri hivatal és könyvtár is egyszerre, elnézést kér a szobájában tárolt szigetelőanyagért. „Huszonnégy órás munka ez, de most, a hirdetés következtében negyvennyolc lett, rengeteg nem fogadott hívásom van” – mondja, s hozzáteszi, hogy ha tudja, hogy ilyen jó idő lesz, akkor egy hetet vár az élesítéssel. Az ötlet, amelyet marketingfogásként jellemez, pedig már korábban megvolt, csak úgy volt vele, hogy akkor lesz értelme feladni a hirdetést, amikor jó karban lesz már a falu, így nem üres blöff lesz belőle, hanem egy komoly ajánlat, amely mögött tartalom is van.
A polgármester 2004-ben egy pesti, budakeszi baráti társaság tagjaként került Megyerre, eleinte csak füvet nyírni jártak ide, és szavaiból az derül ki, hogy bántotta az a kontraszt, amelyet a hazai falvak és a sítúrái kapcsán Ausztriában, Olaszországban látott vendégházak között volt. Míg külföldön működött a dolog, a falusi turizmus, addig Magyarországról Pajer egy olyan, a közeli Gógánfa melletti kis falut említ, amelynek már a hamvai sincsenek meg, és már hirtelen a nevére sem emlékszik. Megyert sem sok választotta el attól, hogy erre a sorsa jusson, ezért úgy döntöttek, megmentik a parányi települést.
Pajer Kristóf 2006-os megválasztása után sorra kutatni kezdte a pályázati lehetőségeket, 2009-ben még egy biogázüzemről is álmodott, de ez a lehetőség elmondása szerint egy nem megfelelő pályázatíró cég miatt meghiúsult, maradt hát az eredeti cél, a falusi turizmus fellendítése. Ennek következtében már óvatosabb duhaj a polgármester, hatéves tervként beszél arról, hogy céljuk az összes megyeri ház felújítása – összesen 20 ingatlan van jelenleg –, illetve a foghíjtelkeken néhány új építése. Több bővítést nem szeretne, ezt leszögezi, a hatéves terv megvalósulása utáni további célokról pedig sejtelmesen úgy fogalmaz: beszéljünk ezekről hat év múlva. Búcsúzáskor még megkér, hogy ne szólítsuk polgármester úrnak, mert hiába a megnyert választások – közülük kettő kihívók nélkül –, ezt ő még mindig nem szokta meg.
