23 felsőoktatási intézmény 6,3 milliárdos támogatást kap

A mostani pályázati körre minden intézmény adott be kérelmet.

TK
2015. 04. 10. 12:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár sajtótájékoztatóján felidézte, hogy az alapot 2013 februárjában hozta létre a kormány, hogy támogassa a felsőoktatási intézmények belső átszervezését, a fennálló adósságok csökkentését.

A konszolidációnak köszönhetően az elmúlt két évben lényegesen javult az intézmények pénzügyi helyzete, így az idén már fejlesztési projektekre is tudják fordítani ezt az összeget – közölte.

A mostani pályázati körre valamennyi intézmény adott be kérelmet, végül 23 támogatása mellett döntöttek.

Ismertetése szerint pályázati feltétel volt, hogy az egyetemek, főiskolák mutassák be a projektnek a jövőbeni működésre gyakorolt hatását, illetve csatoljanak üzleti tervet is.

Palkovics László az idei támogatások közül kiemelte, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 500 millió forintot fordíthat oktatóreaktor fejlesztésére, a Szegedi Tudományegyetem 468 millió forintból az elektronikus rendszerét fejlesztheti. A Kaposvári Egyetem pedig kutatási műhelyt és gyakorlóhelyet hozhat létre 146 millió forintos keretből.

A fentiek mellett a Debreceni Egyetem és a Nyugat-magyarországi Egyetem 400-400 millió, az Óbudai Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és az ELTE 500-500 millió, a Szent István Egyetem pedig 428 millió forintos támogatást kaphat az alapból – olvasható a sajtótájékoztatón kiosztott sajtóanyagban.

Az alap 9,3 milliárd forintos keretében fennmaradó összeget az év második felében osztják majd ki – mondta Palkovics László az MTI kérdésére, hozzátéve: a forrásra pályázatot írnak ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.