– Elképesztő méreteket öltött a műkincspusztítás azokban az iraki városokban, melyek az Iszlám Állam kezébe kerültek. Ön nemrég volt Kurdisztánban. A „bálványrombolás” helyszínein, Moszulban, Dúr-Sarrukínban, Hatrában és Korszabadban is járt már ezt megelőzően?
– Az öbölháború után jött az amerikai bevonulás 2003-ban, a kivonulás után pedig az Iszlám Állam fegyveresei kezdtek újabb háborúba, úgyhogy aki kutatni akart, az Szíriába ment. Magam is ott szerettem volna részt venni egy régészeti feltáráson, de mire sikerült volna megszervezni az utat, ott is kitörtek a harcok.
Dezső Tamás 1962-ben született Budapesten. Az ELTE BTK magyar és történelem szakán végzett, később régészetet is tanult. Közel 15 éve tanít az egyetem Assziriológia és Hebraisztika Tanszékén. Főbb kutatási területei közé tartozik az asszír hadsereg és az asszír harci sisakok. 2006-tól megbízottként, 2007-től megválasztott dékánként vezeti az ELTE bölcsészkarát, ő volt az ország legfiatalabban kinevezett kari vezetője. Több közel-keleti kutatóutat követően 2014 őszén két kollégájával Kurdisztánba is ellátogatott, ahol az Iszlám Állam közvetlen szomszédságában egy menekülttáborba kisebb pénzadományt vittek, és megkoszorúzták a Szaddám Huszein-éra áldozatainak szentelt kurd népirtás emlékművét.
Irakban és Szíriában már hosszú ideje nem lehet békés környezetben ásni. A fegyverzajtól mentesebb Erbilbe és Szulemánijjába eljutottam ásatási lelőhelyekről tárgyalni. Pedig az Irakban található műkincsek anyagi értéke – amellett, hogy kulturális kincsként is páratlan, ami ott van – becslések szerint vetekszik a földben rejlő teljes olajkészlettel.
– Ha végigtekintjük az Iszlám Állam főbb bevételi forrásait, mennyire előkelő a műkincs-kereskedelem pozíciója?
– A banki átutalások formájában érkező pénzügyi segélyek kockázatosak az Iszlám Állam számára, hisz online követhetők. A kezükön lévő olajkutakat, vezetékeket, finomítókat lehet bombázni, és lehet követni a Törökországba tartó csempészszállítmányokat is, így ez sem megbízható bevétel. Olyan pénzforrásra van szükségük, ami nem lenyomozható. A műkincs-feketekereskedelem ilyen, ráadásul régóta létező ágazat a Közel-Keleten, és rendkívüli tétel az IÁ büdzséjében.
– Ahogyan a múzeumi rablás is
– Az illegális műkincsbiznisznek két forrása van: a rabló feltárások és a múzeumok kifosztása. Utóbbi nem a bagdadi múzeum nagy vihart kavart „kisöprésével” kezdődött, hanem sokkal korábban. Az első öbölháború (1991) után a déli síita területeken kitört egy lázadás, melynek során a bászrai múzeumot is kirabolták. Magam is kaptam ezután egy katalógust, melyben fotóval ellátva szerepeltek a leltárba vett, eltulajdonított műtárgyak, több ezer darabról beszélünk. A leltári számot lekaparhatják, letörhetik, így műkincskereskedő legyen a talpán, aki megmondja, hogy a kezében tartott ókori pecsét lopott-e vagy sem. 2003-ban következett a bagdadi Irak Múzeum kirablása (egyesek az évszázad műkincsrablásaként tartják számon – a szerk.). Gyakorlatilag beszabadult a csőcselék, és vitték, amit lehetett, a fosztogatás nagy nyilvánosságot kapott. A harmadik nagyobb múzeumrablás Moszulban épp folyamatban van.
– A videókon fúróval, kalapáccsal verik szét a több ezer éves műemlékeket az iszlamisták, a ninivei könyvtár több ezer kötetét pedig nyilvánosan égették el. Ez nem rombolás inkább?
– Bászrában és Bagdadban egyértelműen az volt a cél, hogy vigyék, ami mozdítható, és eladják a kincseket. A moszuli múzeumban más a helyzet: az itteni darabokat egyidejűleg pusztítják és lopják el. A videofelvételeken egyébként látszik, hogy az összetört műtárgyak nagy része gipszmásolat volt.
– Ezek szerint pontosan tudják, hogy melyik műkincset „éri meg” elpusztítani, és melyiket nem.
– Persze, tisztában vannak azzal, hogy mely darab milyen értékkel bír. Nem véletlen, hogy nem látunk olyan fotót vagy videót, ahol a kisebb, a piacon könnyebben értékesíthető régiségeket darálják le. Amit az Iszlám Állam harcosai elkezdtek szétrombolni, azok elsődlegesen az ember- és démonábrázolások, melyek az iszlám értelmezések szerint tiltottak, de csak a szélsőségesek pusztítják el őket.
– A Korán a kis és nagy társítást (sirk) tiltja konkrétan. Vagyis hogy más istenséget nem lehet imádni, másnak nem lehet áldozni, tiltott más istent Allah mellé emelni. A „bálványimádás” évszázadaiból, a római, asszír korszakból fennmaradt ábrázolások lerombolására viszont nem buzdít egy passzus sem. Ennek ellenére az IÁ harcosai a videókon a Koránra hivatkozva törnek-zúznak.
– Magam sem tudok ilyen Korán-passzusról. Ezt támasztja alá az is, hogy mielőtt az Iszlám Állam megjelent volna Irakban, nem folyt ilyen pusztítás. Az egyik felvételen megszólaló szélsőséges arról beszél, hogyha a ma szétvert műkincsek Mohamed korában is láthatók lettek volna, már akkor megsemmisítik őket. Ennek ellentmondani látszik, hogy olyan tárgyak is átvészelték az elmúlt évszázadokat, melyek akkor még nem voltak föld alatt. A szintén mohamedán perzsák és törökök évszázadokkal ezelőtti miniatúráikon, krónikájukban ábrázolnak embereket. Nincs koherens, évszázadokon átívelő, egyetemes iszlám vallásmagyarázat, a Korán passzusait és a többi vallástudós intelmeit mindig kontextusba helyezve kell értelmezni. Íme egy példa a keresztény kultúrából: csak az 1850-es évekbeli ninivei ásatások idején döbbentek rá a kutatók, hogy az Ószövetség által leírt történetek a valóságban mennyire sokrétűek. Georg Smith asszirológus a ninivei könyvtár agyagtáblái között találta meg a Gilgames-eposzt. Ebben van egy rész a vízözönről, mely Noé története a Bibliából. Smith ekkor döbbent rá, hogy az írásbeli hagyomány, melyre a keresztény kultúra sajátjaként tekint, egy sokkal mélyebb irodalmi hagyomány része. Mózes legendája ugyanígy megszületett már korábban Sarrukin legendájaként, és lehetne még sorolni a toposzokat. Ily módon nem túlzás állítani, hogy Asszíriának, az ókori keleti birodalmaknak az örökösei mi magunk vagyunk.
Oda kell menni a három egykori asszír főváros helyszínére, meg kell állítani a rablást, majd fel kell mérni a pusztítás horizontális és mélységi kiterjedését. Ha ezek megvannak, le lehet fektetni a műemléki rekonstrukció tervét – mondta el interjúnk során Dezső Tamás, aki a mentőmisszió ötletgazdája. Hozzátette, a magyar állam támogatja a javaslatot, és egy nemzetközi vállalkozás keretei között utazhatnak az ELTE bölcsészkar szakemberei – három asszirológus-régész –, ha megszűnnek a háborús körülmények. A pusztítás mértékének csupán a meghatározása is eltarthat egy évig, a helyreállítás pedig akár 5-15 évet is igénybe vehet, hiszen egy szélesebb körű összefogás nyomán akár a szíriai és iraki középkori és bizánci emlékek is bekerülhetnek a rekonstrukciós munkálatok közé. A témáról tartott sajtótájékoztatón Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár is részt vett, a részletekről ide kattintva olvashat.
– Említette, hogy a rombolás mellett, annak árnyékában nagyüzemben folyik a műkincsek kicsempészése és értékesítése. Hogyan zajlik ez pontosan?
– Hallottam egy sztorit egy török régészről, aki a rablott holmikat kicsempészte Irakból Törökországba, ahol egy amerikai katonai bázison repülőre rakták őket. A gép a hírek szerint egy németországi USA-bázison landolt, ahol megoldották, hogy a csomagot ne kelljen elvámolni. Ez persze csak pletyka. Egy akkora asszír domborműrészlet, mely befér egy személykocsi csomagtartójába, 500 ezer dollárt (138 millió forint) is érhet a műkincspiacon. Természetesen nem a Sotheby’s, vagy más nagy aukciósház nyilvános árverésein találnak gazdára a tárgyak. Az ő szakértőik alaposan elemzik, nem lopott tárgyat vesznek-e. Ha előfordulna ilyen, jogi következményei lennének, és persze jelentkezne érte a tulajdonos iraki állam is. A lopott antik kincsek iránt érdeklődők zömmel képviselőik útján gyűlnek össze online vagy személyesen. Többnyire olyan távol-keleti, amerikai vagy Arab-öböl-menti magángyűjtőkről van szó, akik képesek kifizetni ezeket a csillagászati összegeket. Ha egy tárgy itt elkel, bekerül egy olyan gyűjteménybe, ahol soha senki nem fog többet a nyomára akadni.
– A múzeumok kirablói mellett családi vállalkozások is foglalkoznak Irakban műkincsek adás-vételével. Ők hogyan dolgoznak?
– Ők nemcsak műkincs-kereskedelemből élnek, hanem rablóásatásokból is. Utóbbi legalább akkora károkat okoz, mint a múzeumok kifosztása. Hozzám olyan hírek jutottak el, hogy az Iszlám Állam leszerződik az „illegális feltárókkal”, és bizonyos adó megfizetését követően űzhetik tovább az ipart, folytatódik a szabad rablás.
– Honnan tudják, hogy hol kell elkezdeni ásni?
– Hamar összegyűjtik a kellő tapasztalatot. A sík iraki vidéken dombszerű tellek (ókori keleti régészeti lelőhelyek, törmelékhalmok vagy településdombok) emelkednek, melyeket sok esetben korábban elkezdtek feltárni egy-egy ponton, de bőven akad még bennük muníció. Egy ásatási munkásként dolgozó rokon vagy más fizetett szakértő segítségével nagy eséllyel rá lehet bukkanni értékes műtárgyakra. Moszul (Ninive) központjában például két nagy tell található, az egyik Szín-ahhé-eriba és Assur-bán-apli asszír uralkodók palotájának romjaira rakódott rá. Ezeket a régészek korábban feltárták, előkerült számos antik kincs, a levéltárból mintegy tízezer ékírásos agyagtábla. A másik tell valószínűleg Assur-ah-iddina palotáját rejti. E településhalom (Nebi Junusz) tetején állt Jónás próféta emlékhelye, amelyet az iszlamisták felrobbantották. Azt hallom, hogy itt ipari méretekben folyik a műkincsrablás buldózerek segítségével. Elképesztő károkat okoznak, és ki tudja, mekkora pénzt szereznek a tárgyak eladásából.
– Felbecsülhetetlen károk – szokták mondani gyakran a közel-keleti műkincsrombolás és -rablás kapcsán. Mérhető mégis bármilyen módon a kár?
– Egy pecséthenger elkelhet pár száz dollárért, egy ókori keleti harci sisak 40-50 ezer euróért, míg egy domborműért több millió dollárt is megadhatnak. Ha az eltűnt, lerombolt tárgyak katalógusértékét nézzük, több száz milliós nagyságrendről beszélünk, de ennél komolyabb szám lesz a végső összesítés. Az eszmei érték biztosan felbecsülhetetlen.
– Mi érzékelhető az Irakban folyó rombolásból, ha egy érdeklődő turista szemével akarnánk láttatni a helyzetet?
– A moszuli és a bagdadi múzeumban végzett pusztítás híre bejárta a világot, sokan találkozhatnak olyan tárgyak fotóival, melyeket ott őriztek. Az asszír királyok palotáinak kapuit őrző bikák képe is sokaknak ismerős lehet. Olyan műtárgyakat, melyeket most Irakban szétrobbant, ledarál az IÁ, megcsodálhatunk a Louvre-ban, a British Museumban vagy éppen a New York-i Metropolitanben. A Biblia világával csak a helyszínen találkozna igazi valójában az érdeklődő, de az elmúlt 30 év véget nem érő háborúi miatt a turisták épp az eredeti környezetben nem élvezhetik ezt a kulturális kínálatot. Ha béke lenne, tódulnának az emberek, ami egyébiránt a fogadóország turizmusát is fellendítené. A Kelet varázsa még létezik!
– Látta a Műkincsvadászok című filmet?
– Megvan a sztorija.
– Az amerikaiak második világháborús műkincsvédelmi törekvései ismertek: akad jelenleg nemzetközi szervezet által gründolt globális terv, mely célul tűzte ki az ókori keleti műemlékek megvédését, a kármentést?
– A UNESCO-nak folyamatban van egy ilyen projektje. A napokban jelentették be japán pénzügyi támogatással. Egy tervet dolgoznak ki az iraki múzeumok műkincseinek védelmére és az intézmények helyreállítására. Libanonban emellett felállítanak egy monitorbizottságot, mely a közel-keleti műkincsrablás és -pusztítás nyomon követésével foglalkozik, az ugyanis már a térségi vélemények szerint is átlépte a kritikus szintet. Nemzeti hatáskörben léteznek egyébként hatóságok az illegális műkincs-kereskedelem lefülelésére, de „világrendőrség” nem foglalkozik a kérdéssel.
– Egyéni mentőakciókról nincs hír?
– Nem tudok ilyenről.
Hatra elpusztítása folyamatban van:
– Déli irányból az iráni Forradalmi Gárda által támogatott síita milíciák, északról a kurdok segítségével törnek előre az IÁ által ellenőrzött középső országrész felé az iraki kormánycsapatok. A hírek szerint sok békés szunnita lakoson állnak bosszút a katonák. Az ő érkezésük nem fenyegeti továbbra is a már így is megfogyatkozott műemlékeket?
– Az Iszlám Állam oldalán harcoló szunniták soha nem éltek igazi iszlám államban, ők – a nyugatról érkező harcosokat is beleszámítva – szekuláris rendszerekben nőttek fel, innen ered a teljesen szélsőséges vallásértelmezés és a rombolási vágy. A kurdok etnikumtól, vallástól függetlenül minden menekültet befogadtak, törekednek a múltjuk feltárására, a kurdisztáni ásatásokat is támogatják. Iránban gyönyörű múzeumokban mutatják be a múltat, eszük ágában sincs pusztítani a letűnt korok lenyomatait. Ily módon attól nem kell tartani, hogy az Iszlám Állam legyőzésével folytatódna a pusztítás. Fontos a kulturális örökségünk védelme, de annak hordozóit is meg kell védenünk. Amire leginkább szükség van, az a béke. Szunniták és síiták, arabok és kurdok, világiak és iszlamisták, illetve muzulmánok és keresztények között.
