Házkutatások a Kun-Mediátornál

Számos házkutatást tartottak, és bizonyítékokat foglaltak le a nyomozók a Kun-Mediátor Kft. ügyében.

Markotay Csaba
2015. 04. 22. 5:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eddig csaknem négyszáz feljelentés érkezett a rendőrséghez a Kun-Mediátor ügyében, de ez a szám nőhet. A nyomozók több házkutatást tartottak, és bizonyítékokat foglaltak le, de azt továbbra sem tudják, hol lehet a körözés alatt álló Dobrai Sándorné, a cég ügyvezetője – közölte érdeklődésünkre a rendőr-főkapitányság.

Dobrossy István ügyvéd szerint, aki a károsultak egy részét képviseli, ezer körüli vagy még több károsultja is lehet a karcagi cég jogosulatlan betétgyűjtésének. A városházán megjelenteknek azt javasolta, minden érintett tegyen feljelentést, akkor kap teljes körű tájékoztatást a rendőrség a kárösszegről. Az ügyvéd tudatta, beszélt a cég kisebbségi tulajdonosával, Dobrai Sándorné, azaz „Marcsi” vejével, aki hazatért külföldről, és ki is hallgatták. Dobrossy megerősítette, Kemecsi László félti a gyerekeit, mivel egyesek indulatai elszabadultak a cég bedőlése miatt. Kemecsi és „rokonai” tegnap közleményben tudatták, a Kun-Mediátor pénzügyi befektetéseiben semmilyen módon nem vettek részt, azokat csak Dobrai Sándorné intézte. Mint írták, a befektetések és a befizetett összegek hollétéről nincs információjuk, s azokból soha nem részesültek.

– Az ügy minden károsultját őszintén sajnáljuk, és a történt cselekményektől teljes körűen elhatárolódunk – áll Kemecsi nyilatkozatában. Ő és rokonai jelezték, a rendőrségen részletes tanúvallomást tettek, s a büntetőeljárásnak egyikük sem gyanúsítottja. „Érintetlenségük” ellenére viszont a családot több súlyos fenyegetés érte, ezért feljelentést tesznek a rendőrségen.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter – aki 1998-tól 2014-ig a térség egyéni országgyűlési képviselője volt – a Karcag TV-nek arról beszélt, nem tudott a Kun-Mediátor Kft. illegális befektetői tevékenységéről, és soha semmilyen befektetése vagy megtakarítása nem volt a cégnél. A politikust azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a karcagi születésű Vadai Ágnes, a DK alelnöke felszólította, nyilatkozzon arról, ajánlotta-e másoknak a Kun-Mediátor szolgáltatásait és neki volt-e ott befektetése. A tárcavezető szerint ugyanakkor érdemes megnézni, hogy Vadai és „jeles szocialista politikusok” hol tartották karcagi rendezvényeiket: elsősorban abban az épületben, ahol a Kun-Mediátor szintén üzemeltet hotelt és éttermet. Varga Mihály nehezen tudja elképzelni, hogy csak egyvalaki tudott a cég ügyeiről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.