Orgoványi takarék: vesztegetés a vád

A vádlottakat január 15-én helyezték előzetes letartóztatásba, közülük Kiss Szilárd pontos posztja máig nem tisztázott.

2015. 04. 28. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vádlottakat január 15-én helyezték előzetes letartóztatásba, közülük Kiss Szilárd pontos posztja máig nem tisztázott. Vele kapcsolatban ugyanis korábban a távirati iroda is azt írta, hogy miniszteri biztos volt, amit először az agrártárca sem cáfolt, sőt azt is közölték, hogy Kiss keleti gazdasági kapcsolatokért felelős miniszteri biztossá történő kinevezése hasznos volt. Ezt követően azonban már Fazekas Sándor miniszter is tagadta, hogy a férfit kinevezték volna.

Az ügyészség tegnapi közleménye szerint a Kiss Szilárd érdekeltségébe tartozó cég 2010-ben 500 millió forint kölcsönt vett fel, amelynek biztosítéka a cég tulajdonában álló ingatlanok, nagy értékű, főként borászati ingóságok és borkészlet volt, összesen 1,2 milliárd forint értékben. A társaság a futamidő alatt csak részben tudta fizetni a kölcsön részleteit, így a tartozás 2012 nyarára már mintegy 600 millió forintot tett ki. A kölcsönt nyújtó takarékszövetkezet e követelést a fedezetekkel együtt 2012 nyarán engedményezte egy másik takarékszövetkezet részére.

A vád szerint erről értesült Kiss Szilárd, és rávette az ügy másik gyanúsítottját, Sz. Gyulát, hogy a több százmilliós banki tartozását szerezze meg neki áron alul. Ennek nyomán 2013. augusztus 28-án megállapodtak abban, hogy a takarékszövetkezet követelését Sz. Gyula egyik közeli ismerősének cége vásárolja meg 335 ezer euró vételáron. Ezen túlmenően Sz. Gyula további 135 ezer euró „kenőpénzt” ígért a pénzintézeti vezetőnek azért, hogy a vételárat jóval meghaladó értékű, fedezettel biztosított követelés tulajdonjogát a takarékszövetkezet érdekköréből anélkül engedje ki, hogy a fedezetből történő kielégítést megkísérelné. A pénzintézeti vezető a jogtalan előny ígéretét elfogadta – írta az ügyészség.

A kenőpénzt Kiss Szilárd biztosította, s a pénzt egy hozzátartozója adta át egy benzinkútnál a nyíregyházi vállalkozónak, aki továbbadta az orgoványi pénzintézet vezetőjének. A vád szerint a jogtalan előnyért a pénzintézeti vezető a fedezetül szolgáló, zálogjoggal biztosított ingó- és ingatlanvagyonból a takarékszövetkezet követelését nem kísérelte meg érvényesíteni, hanem a megállapodásnak megfelelően a követelést mélyen értéken alul értékesítette. Ezért a járási ügyészség a két vállalkozót minősített vesztegetés bűntettével, a pénzintézeti vezetőt pedig minősített vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja.

A közlemény szerint az adott időszakban, 2013 nyarán Kiss Szilárd állami alkalmazásban állt, de a vád szerinti cselekménnyel magánemberként terhelhető. A vádlottak jelenleg is előzetes letartóztatásban vannak, bűnösségükről a Kecskeméti Járásbíróság dönt majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.