Az egészségügyi szakember szerint a mostani eladósodottságban már rendszerszintű átalakításra van szükség, ezért a javaslataikat továbbították az egészségügyi államtitkárságnak. Ez két részből áll, így első körben a meglévő adósságot számolnák fel. Második körben azonban meg kell akadályozni, hogy újratermelődjön az adósság. A Kórházszövetség szerint ehhez 100 milliárd forintos többletforrásra van szükség, ami magába foglalná az egészségügyiek béremelését is. Ezt nem csak a központi költségvetésből vonnák el, javaslatuk szerint alternatív forrásokat kellene bevonni, így például kiszélesítenék a népegészségügyi termékadót, ami részben fedezné a költségeket. Emellett szükség lenne az intézményrendszer átalakítására is, aminek érdekében már megtörténtek az első lépések. Végül átalakítanák a szakmai protokollokat és eljárásrendeket oly módon, hogy az ellátás minősége továbbra is garantálható legyen.
A most körvonalazódó adósságrendeződésről Rácz Jenő elmondta: a költségvetési intézmények adósságrendezésére elkülönített 60 milliárd forinton kívül az egészségbiztosítási alapban 10 milliárdos tartalék van, ami felhasználható erre a célra is. Emellett az első negyedévben körülbelül 3 milliárd forintnyi megtakarítás van a rendszerben, így ha ezeket összeadjuk, akkor már biztos a fedezet a 72,6 milliárdos adósság felszámolására.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!