Kemény kritikát kapott a kormány az Európai Tanácstól

„A fogadó létesítmények túlzsúfoltak lettek, a higiénia és a biztonság gyors romlásnak indult.”

MTI
2015. 06. 09. 6:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dokumentum emlékeztet arra, hogy 2013 januárjában kedvezően változott a menekültügyi törvény, és a menekültekkel szemben addig főszabály szerint alkalmazott őrizetbevételre már csak kivételes jelleggel került sor. Ez növelte a menekültek beáramlását: a 2012-es 2157 fővel szemben 2013-ban már 18 900-an adtak be menedékkérelmet Magyarországon. „A fogadó létesítmények túlzsúfoltak lettek, a higiénia és a biztonság gyors romlásnak indult” – olvasható a jelentésben. Az ECRI olyan tájékoztatást kapott, hogy a menedékkérők mintegy 22 százalékát fosztják meg személyi szabadságától. Az Európa Tanács szakértői nagyon aggasztónak találják, hogy a zárt menekültbefogadó állomásokra gyermekekkel érkező családok is kerülnek. Beszámolók szerint – olvasható a jelentésben – önkényességre utal annak eldöntési módja, hogy ki kerülhet a nyitott befogadó központba és kit helyeznek el a zárt részlegen. Ez utóbbi helyeken nem ritka a fizikai, illetve verbális bántalmazás – írja az ECRI.

A dokumentum kitér arra, hogy néhány létesítményben éhségsztrájkra és tiltakozó megmozdulásra is sor került. Az Európai Bizottság 2013 októberében kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Magyarországgal szemben, és azóta folyik a vita a magyar hatóságokkal – áll az ECRI-jelentésben. Az ET szakértői csoportja azt indítványozza Magyarországnak, hogy csak végső esetben alkalmazza a menekültek őrizetben tartását, és lehetőleg nyitott befogadó állomásokon helyezze el az érkezetteket, különösképpen a családokat.

Az ECRI országjelentése nem csupán a menekültügyről szól, hanem kitér egyéb jelenségekre is. Megállapítja, hogy egy radikális jobboldali párt nyíltan fellép romaellenes, homofób és idegenellenes gyűlöletbeszéddel. A gyűlöletbeszéd azonban – teszi hozzá – nem korlátozódik a szélsőséges pártokra és csoportokra, hanem máshol is előfordul a politikai spektrumon belül, és néhány alkalommal a hatóságok adósak maradtak azzal, hogy megszólaljanak az ilyen gyűlöletbeszéddel szemben. Ennek eredményeként a romákra, zsidókra, melegekre és menedékkérőkre tett becsmérlő kijelentések „közhellyé váltak a közbeszédben”. A média egy része nyíltan rasszista tartalmakat terjeszt az ECRI szerint.

A jelentés a romaellenes rasszista erőszakot az egyik legsúlyosabb magyarországi problémának nevezi. Felidézi, hogy félkatonai csoportok szerveztek felvonulásokat és törvénytelen őrjáratokat a roma közösség megfélemlítése érdekében. A Budapest Pride neonáci csoportok homofób támadásainak célpontja lett. Az utóbbi időben migránsok, menedékkérők lettek rasszista erőszak elszenvedői – írja az ECRI. A dokumentum összeállítói szerint a romák társadalmi befogadását célzó stratégia eddig kevés eredményt ért el, és nem képes kiküszöbölni a szegregációt az oktatásban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.