Kövér még nagyobb menekültinváziótól tart

A házelnök szerint olyan terroristák jöhetnek be, akik a következő évtizedeket a rettegés korszakává tehetik.

MTI
2015. 07. 14. 16:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fideszes politikus az interjúban elmondta, e migráció fedésében olyan terroristák jöhetnek be – szinte szabadon – Európába, akik „a következő évtizedeket a rettegés korszakává tehetik”. Hozzátette, Európa történetében a hetvenes években már volt egy időszak, amikor „szélsőbaloldali terrorbrigádok próbálták a félelem légkörének kialakításával szétverni Nyugat- és Dél-Európát”. Hangsúlyozta: Magyarországon a magyar emberek szabadsága és biztonságérzete a fontos, és „csak azután jöhetnek mások – na nem jogai, hanem – kérései”.

Kövér László azt is mondta, hogy a baloldal és támogatói egyszer és mindenkorra lelepleződtek, „kiderült róluk, hogy csak addig humanisták, amíg nem magyar emberrel, közösséggel találkoznak”: „ők mindenkit szeretnek a világon, kivéve a saját fajtájukat”. A parlament elnöke azonban úgy látja, hogy a baloldal most a saját bázisa szociális reflexeivel megy szembe, amikor az ő védelmük helyett – „a jobboldal iránti dühtől, illetve internacionalista szövetségesei iránti megfelelési vágytól eltelve” – a migránsok pártjára áll.

A Fidesz belső ügyeivel kapcsolatban a politikus, a párt országos választmányának elnöke úgy nyilatkozott: a 15 helyi Fidesz-szervezet feloszlatása a tavalyi három kampány és választási győzelem végeztével egy régóta érlelődő és – a mintegy 1100 helyi szervezetet tekintve – nem különösebben drámai fejlemény. „Van, aki ennyi idő után elfárad, más nem tud túllépni a személyes problémáin. Ezt egy pártnak kezelnie kell, a konfliktusokat fel kell oldani, amit még az őszi tisztújító kongresszus előtt meg akartunk tenni” – mondta.

A kormánypárt ellenfeleiről szólva Kövér László arról beszélt, hogy a Jobbik szerinte elérte a határait, „a magyar emberek józansága és realitásérzéke elegendő korlátot szab a további terjeszkedésüknek”. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy senkit nem szabad leírni, „az MSZP-t vagy Gyurcsány Ferencet sem”. „Pláne azokat a ma még nem is ismert embereket, akiket esetleg éppen egy másik országban próbálnak felkészíteni, hogy majd sokat látott, nyelveket beszélő príma jelöltekként egy pipettával idecsöppentsenek a magyar politika bibéjére” – fogalmazott.

„Mi sem gondoljuk, hogy a Fideszen túl nincs élet ( ). De ebben a pillanatban nem további négy, hanem többször négy évre van szükségünk, hogy a polgári berendezkedés megszilárduljon Magyarországon” – mondta a házelnök, aki szerint a Fidesznek mindaddig a ringben kell maradnia, amíg egy nyugalmasabb időszakban olyan politikai erők bontakoznak majd ki, amelyek a nemzet iránti felelősséget mint közös kiindulópontot nem tagadják.

Az interjúban szóba került a határon túli, azon belül a romániai magyar politika kérdése is. Ezzel kapcsolatban Kövér László azon a véleményen van, hogy Romániában „beindult egy kívülről manipulált folyamat, amelynek célja, hogy egy külföldre elkötelezett új elit váltsa fel a régit, amelyet éppen a korrupció elleni – amúgy méltán népszerű – harc jegyében próbálnak diszkreditálni”. Ennek szerinte nagyon durva következménye van a magyar közösségre nézve is. Példaként azt említette, hogy a korrupcióellenes tisztogatás ürügyén „több polgármesterünket is elvezettek anélkül, hogy komolyabban vehető vádakat felsorakoztattak volna velük szemben”.

Ilyen időkben talán érdemes lenne félretenni a magyar közösségen belüli vitákat arról, „ki a legerősebb vagy a legjobb pedigrével rendelkező kutya a kennelben” – fogalmazott, úgy összegezve, hogy Erdélyben túlzás nélkül ismét önvédelemre kell berendezkedni, amihez a legszorosabb – de megegyezésen alapuló – nemzeti egység kell.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.