Lassan haladnak az eljárások

Az ORÖ működését vizsgáló ügyészség iratokat küldött vissza az adóhatóságnak.

Horváth Csaba László
2015. 07. 09. 5:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lassan haladnak az eljárások az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) háza táján, a hatóságok négy feljelentés ügyében hetek óta még azt sem tudták eldöntetni, hogy elrendeljék-e a nyomozást, vagy sem. Ehelyett, úgy tűnik, a hatóságok inkább tologatják az iratokat, s hatásköri fejetlenség lett úrrá rajtuk.

A roma szervezet ügyében májusban jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség az ORÖ részvételével zajló Híd a munka világába program gyanús pénzköltései miatt. Az ügyben az adónyomozók már házkutatást tartottak, s iratokat foglaltak le. A nyomozás nem indult zökkenőmentesen. Először Hadházy Ákos, az LMP képviselője, majd az ORÖ alternatív vizsgálóbizottsága fordult a hatóságokhoz. Előbbi feljelentését hamar elutasították, ám az ügyészség végül felülbírálta a döntést, s elrendelte a nyomozást.

Azóta további feljelentéseket tettek a roma pénzek felhasználása miatt, ám a hatóságok gyors reagálása ezúttal sem történt meg. Az adóhivatalhoz a roma szervezet ügyében négy feljelentés is érkezett, ám nem döntöttek az ügyben, hanem továbbították az iratokat a Fővárosi Főügyészségnek, állásfoglalást kérve a feljelentésekről. Ugyanakkor az ügyészség visszaküldte az akták nagy részét, mivel úgy ítélték meg, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal saját hatáskörben eldöntheti, mi legyen a feljelentések sorsa.

A Híd a munka világába program pénzköltései ügyében indult eljárás kapta a legnagyobb nyilvánosságot. A felzárkóztatási program gyanús pénzköltéseiről először az Index számolt be. A cikk szerint a 2013-ban, 75 százalékban uniós forrásokból indult programban nem a célnak megfelelően, a leghátrányosabb helyzetűek érdekében használhatták fel a forrásokat. Egyebek között 200 millió forintért vásároltak székházat, és a forrásokat kezelő szövetkezet – amelynek Farkas Flórián a vezetője – harmincmillió forintért bérelt hét középkategóriás gépjárművet fél évre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.