Nem elég a hőség, emiatt is meg fogunk őrülni

Még inkább megnövekszik az emberi szervezet hőérzete a levegő növekvő páratartalma miatt.

MTI
2015. 07. 23. 8:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Páldy Anna közölte: ezzel egy időben nő az ózon koncentrációja a levegő alsó rétegeiben, a gáz pedig izgatja a nyálkahártyát, köhögést, a szem könnyezését okozza és kedvezőtlenül befolyásolja a krónikus légúti megbetegedésekben szenvedők állapotát. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) egyelőre péntekig tartja fenn az országos hőségriadót – tette hozzá. Elmondta: ebben a helyzetben azt ajánlják mindenkinek, hogy ha tehetik, 11 és 15 óra között maradjanak otthon és igyanak sok folyadékot. A továbbiakban felhívta a figyelmet arra, hogy a gyerekek szervezete fokozott megterhelésnek van kitéve a hőségben.

Azt tanácsolják a szülőknek, hogy a kisgyermekeket kora reggel vagy este levegőztessék. Ha vízpartra viszik őket, keressenek árnyékos helyet számukra, vagy vigyenek magukkal napernyőt, félsátrat, öltöztessék őket cérnatrikóba, illetve legalább 30-as faktorú naptejjel kenjék be a bőrüket. Ez utóbbi vonatkozik a nagyobb gyermekekre is. Annál is inkább, mert annál nagyobb eséllyel alakul ki a bőrrák, minél többször ég le a bőrünk 18 éves korunk előtt – fűzte hozzá. A főorvos arról is szólt, hogy a gyerekek szervezete sokkal több folyadékot igényel, mint a felnőtteké, ezért akkor is itatni kell óránként őket, ha maguktól nem kérnek.

Azt ajánlják, hogy a gyerekek folyadékveszteségét felforralt, majd lehűtött vízzel, gyümölcsteával, gyümölcslevekkel pótolják a szülők, és a felnőttek se igyanak cukrozott vagy magas szénsavtartalmú üdítőket – mondta Páldy Anna.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán a Facebook-oldalán azt írta: a napok óta tartó, a 35 Celsius-fokot is meghaladó napi csúcshőmérséklettel járó forró időjárás után a következő napokban egy közeledő front előtt nedvesebb levegő áramlik a Kárpát-medence térségébe, ezért fülledt, már-már trópusi időre lehet számítani. „Igazi felfrissülést” majd egy jövő hét elején érkező újabb front hoz majd, akkor valószínűleg mindenütt megszűnik a kánikula – tették hozzá.

Napról napra az átlagosnál több tűzesethez riasztják a tűzoltókat a kánikulában, ezért fokozott óvatosságot kér a katasztrófavédelem a lakosságtól – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Hajdu Márton felhívta a figyelmet arra, hogy július 3-a óta országos tűzgyújtási tilalom van érvényben és fokozott a tűzveszély a szabad területeken.

Hozzátette, hogy több esetben nemcsak a termény, például a lábon álló gabona, hanem mezőgazdasági gépek is áldozatául estek a földeken pusztító lángoknak, és a hőségben egyre több a közúti baleset is. Elmondta: azt kérik a lakosságtól, hogy még a kerti szalonnasütések, grillezések alkalmával is fokozott óvatossággal járjanak el és minden esetben tartsanak készenlétben oltóanyagot. Ugyancsak figyelmeztetett arra, hogy aki útnak indul, az vigyen magával folyadékot, mert a gyakori balesetek miatt nőtt a forgalmi dugók esélye is – mondta Hajdu Márton.

A haszon- és a házi kedvencként tartott állatokat is megviseli a kánikula – mondta Varga József állatorvos az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. Hozzátette: különösen érzékenyek a hőségre a nyomott orrú kutyafajták, így például a mopsz, az angol vagy a francia bulldog is. Az ilyen fajtájú kedvenceket a kánikula idején érdemes kizárólag hajnalban vagy késő este sétáltatni.

Figyelni kell arra is, hogy amennyiben öt másodpercnél hosszabb ideig nem tudjuk lerakni a tenyerünket a forró betonra vagy aszfaltra, semmiképp se vigyük ki sétálni a városi kutyákat, nehogy égési sérüléseket szerezzenek a talpukon – hangsúlyozta Varga József.

Az állatorvos kitért arra is, hogy a rövidebb szőrű, világos bundájú kutyák és macskák könnyen leéghetnek az orruk és fülük tájékán, ez ellen magas faktorszámú napvédő krémmel lehet védekezni. Szintén fontos a hőguta tüneteinek – megállás nélküli lihegés, étvágytalanság, hányás, 40-42 Celsius-fokos testhőmérséklet – időben történő felismerése, ilyen esetben haladéktalanul állatorvoshoz kell fordulni – mondta Varga József.

A napok óta tartó hőség miatt különös gondoskodást igényelnek az állatok a veszprémi állatkertben, a dromedárt napi többszöri zuhanyoztatással óvják a forróságtól – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t az állatkert igazgatója. Török László elmondta, hogy az ilyen szélsőségesen meleg időjárás elviselése még a hőséget jól tűrő állatoknak is kihívást jelent, a dromedár és az ecsetfülű disznó például napi zuhannyal vészeli át a forróságot.

A három fiatal elefántbika, Nuka, Dinkar és Félix idejük nagy részét a külső kifutójukon található, hűs vízzel teli medencéjükben töltik, az uhu költőpár pedig az itatóvízben ülve vészeli át ezeket a napokat – fűzte hozzá az igazgató. A nagy meleg miatt az állatok könnyebben emészthető, diétás takarmányt kapnak és jóval több folyadékot, mint egy átlagos hőmérsékletű napon – közölte Török László. Hozzátette: a látogatóknak az állatkert három pontján páraventilátort szereltek fel.

A MÁV szakemberei folyamatosan ellenőrzik a sínhőmérsékletet a hőségriadó alatt, a 45 Celsius-fokot elérő vagy azt meghaladó érték esetén fokozott pályafelügyeletet vezetnek be – közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI érdeklődésére. A vasúti pálya 50-60 Celsius-fok között deformálódhat, és ha ennek jelei mutatkoznak, sebességkorlátozást vezetnek be, emiatt jelenleg is több vonalon lassabban járnak a vonatok – tájékoztatott a MÁV.

Közölték: az országos tisztifőorvos által elrendelt hőségriadókor, és általában a műszaki meghibásodások, havária helyzetek miatti hosszabb vonatkéséseknél gondoskodnak a vízosztásról. Az intercity vonatokon is adnak vizet a klímaberendezés meghibásodása esetén.

Az idén június 12. és 15. és július 3. és 8. között, illetve a július 18-ától tartó hőségriadó alatt a budapesti főpályaudvarokon és 14 nagyobb vidéki állomáson ingyen ásványvizet biztosít az utasoknak a MÁV-Start.
A vasúttársaság közlése szerint a MÁV-Start járműparkjában mintegy 600 légkondicionáló vagy légjavító berendezéssel felszerelt jármű van, ami a teljes üzemelő állomány 20 százaléka. A berendezéseket a vonatok indulása előtt és menet közben is működtetik.

A vasúttársaság a szabadban dolgozó vasutasok számára megteremti a törvényben előírt munkavédelmi és munkabiztonsági feltételeket, az erős napsugárzásnak kitett dolgozók számára megfelelő védőfelszerelést, korlátlan mennyiségű ásványvizet, óránként 10-15 perc pihenőidőt biztosít – közölte a MÁV Zrt.

Nem léptek életbe külön óvóintézkedések az állatokra vonatkozóan a kánikula miatt a Fővárosi Állat- és Növénykertben, de az esetleges problémákra fel vannak készülve – mondta el Sós Endre, a budapesti intézmény állatorvosa csütörtökön.

A szakember hozzátette, hogy az állatkertben megtalálható fajok többsége a mérsékelt égövi vagy trópusi, szubtrópusi területekről származik, így számukra nem szokatlan jelenség a 30-40 Celsius-fokos meleg.

Jelenleg nem is élnek olyan állatfajok – például jegesmedve – az állatkertben, amelyek különösen érzékenyek lennének a hőségre, inkább a hirtelen lehűlés, hideg időjárás idején fellépő fűtési problémák esetén lenne szükség a megszokottól eltérő intézkedésekre.

„Nagyon lényeges, hogy az állatok maguk választhassák meg a komfortzónájukat, menedéket lelhessenek az extrém meleg elől” – hangsúlyozta Sós Endre.

Elmondása szerint a kifutók úgy vannak kiépítve, hogy az állatok szabadon mozoghassanak, találhassanak maguknak napfénytől védett árnyékos helyeket, valamint a víz közelségét igénylő fajok – többek között a medvék és szibériai tigrisek – lakhelyeinek része a medence is.

Egy-egy állatfaj beszerzésekor, lakhelyük kialakításakor komoly hangsúlyt fektetnek a megfelelő helyszín kiválasztására, például a Himalája lejtőin őshonos, hőséget nem kedvelő kispandák kifutója a Nagyszikla oldalában, az állatkert egyik legjobban parkosított, árnyas részén kapott helyet.

Sok állatnál, így például az elefántok és orrszarvúak esetében is a napi rutin részét képezi a zuhanyoztatás, azonban ezt sem alkalmazzák a megszokottnál többször a mostani hőség idején – magyarázta Sós Endre.

A szakember hozzátette: az állatkert lakóinak egészségét napi szinten ellenőrzi az intézmény három állatorvosa, akik az előre eltervezhető beavatkozásokat – például a bármilyen okból történő befogást és áttelepítést – igyekeznek nem a hőségre időzíteni.

Mint fogalmazott, természetesen előfordulhat, hogy a szokatlan meleg egy-egy fiatal vagy idősebb állat egészségét jobban megterheli, ilyenkor az elkerülhetetlen egészségügyi beavatkozások elvégzését a kora hajnali és a késő esti órákra tervezik.

„Az esetleges problémákra fel vagyunk készülve, rutinból tudjuk orvosolni az ilyen helyzeteket” – hangsúlyozta Sós Endre.

A csaknem harminchektáros tölgyerdő árnyékos helyei, jeges finomságok és többek között klimatizált barlang segít elviselni a napok óta tartó hőséget a Nyíregyházi Állatpark lakóinak. Révészné Petró Zsuzsa, a park sajtóreferense csütörtökön az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a sóstógyógyfürdői látványosság meleg elleni legnagyobb „fegyverét” a területén lévő Sóstói-erdő jelenti, amelynek magas fái alatt találnak menedéket az állatok. A gondozók emellett naponta többször ellenőrzik az itatókat és az abban lévő víz mennyiségét.

A park rendelkezik dagonyázóhelyekkel és vizes medencékkel is, előbbit különösen a vastagbőrűek kedvelik, mivel a sár védelmet nyújt a napsugarak és az élősködők ellen – tette hozzá a sajtóreferens. A főemlősöket jeges csemegékkel kínálják, az elefántokat naponta többször tömlőből locsolják meg, emellett külön figyelmet fordítanak az Ócenárium akváriumainak vízhőmérsékleteire, egyes hajfajták ugyanis érzékenyek a víz túlmelegedésére.

A jegesmedvéknek klimatizált barlangjuk van, de a gondozók tapasztalatai szerint a medvéknek nem okoz nagyobb gondot a meleg, mivel – eleve parkban született állatként – ezt szokták meg. Az állatok ekkora melegben reggeltől délelőtt tizenegy óráig és délután négy órától aktívabbak, célszerűbb tehát ezt az időszakot kihasználni az állatpark meglátogatására.

Dagonyázással és sajátos zuhanyozással hűsölnek a Miskolci Állatkert és Kultúrpark lakói is, az állatok közül egyébként sokan jól tűrik a hőséget, a korábban vadasparknak nevezett létesítmény ugyanis természetes, erdei környezetben található a Bükkben, a Csanyik-völgyben.

Veress Tamás, az öt kontinens több mint 120 állatfajának majdnem 700 egyedét bemutató állatkert és kultúrpark gyűjteményi vezetője arról számolt be, hogy főleg az északi sarkkör vidékén honos rénszarvasok és az Ausztrália füves területeinek, szavannáinak, eukaliptuszerdőinek, bozótosainak lakói, az emuk kedvelik, ha locsolják őket.

A szarvasok érthetően nem a 30-40 fokos hőséghez szoktak, míg az emuk vastag tollazatuk miatt szenvednek a nagy melegben.

Hűsölnek a vaddisznók, a bivalyok is, számukra iszapfürdőt alakítottak ki, naphosszat dagonyázhatnak. A hőség miatt különösen odafigyelnek az állatok etetésére, itatására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.