Eddig közel nyolcezer beteget gyógyított és a gyermekeket ingyen operálja az a köztiszteletben álló magyar szakember, akinek személye jóformán az egész Kongói Demokratikus Köztársaságban ismert, és óriási szeretet és tisztelet övezi – mondta lapunknak Hajdú D. András fotós, aki hét hetet töltött Afrikában Hardi Richárd társaságában, hogy aztán fényképeken mesélje el a történetét. A szemorvos mindennapjairól készült fotói a közelmúltban egy kiállításon is láthatók voltak.
Az afrikai országban az egyenlítői napsütés miatt gyakori a szürke hályog, az ezt gyógyító – Európában rutinműtétnek számító – beavatkozás azonban csak néhány orvosi ellátást biztosító intézményben érhető el. Az a fajta kezelés pedig, amit Hardi Richárd nyújt, szinte egyedülálló; éppen ezért nem ritka, hogy a nyomorúságos körülmények között élő betegek több száz kilométert tesznek meg gyalog vagy egy bicikli csomagtartóján utazva, hogy visszakapják látásukat.
A fotós arról is mesélt, azért, hogy megkönnyítse az ország eldugott szegleteiben élő betegek helyzetét, a szemorvos időnként mintegy csillagtúraszerűen járja körbe a megyét, elérve azokat is, akik 600-800 kilométerre élnek a szemészeti centrumtól. Nekik ezáltal „csak” 100-200 kilométert kell gyalogolniuk, hogy elérjék az orvost. Ilyenkor Hardi Richárd a kórházakban már leselejtezett, kidobásra ítélt berendezésekből rakja össze mobil műtőjét. Hajdú D. András szerint sokaknak az orvos jelenti az egyetlen esélyt arra, hogy életüket ne egy sötét sárkunyhóban töltsék magányosan és kiszolgáltatva.
A magyar orvos példaértékű történetét a fotós egy afrikai kislány, Mbedji kezeléséről készült sorozaton mutatta be. A hétéves Mbedji három évig élt sötétségben szürke hályog miatt. Családjával nyolcvan kilométert tettek meg, hogy eljussanak az ideiglenesen felállított műtőig, ahol megoperálták. A nagymama az út egy részén a hátán cipelte Mbedjit, aki a nehéz terep miatt nem tudott gyalogolni. A műtét másnapján azonban már látott, a beavatkozásnak köszönhetően visszakapta szeme világát.
– Óriási boldogság volt ez a családjának! Nem tudom szavakba önteni, milyen felemelő érzés volt, hogy tanúja lehettem az örömüknek – mondta Hajdú D. András.
– Rögtön beleszerettem Afrikába, amikor először jártam ott, még az 1970-es évek elején – mesélte Hardi Richárd. Miután Magyarországon elvégezte az orvosi egyetemet és belépett a Nyolc Boldogság Közösségbe. Ez a katolikus közösség többek között a szegények megsegítését tekinti céljának. A magyar orvos 1995-ben általuk került viszsza a kontinensre, ahol egy kongói állami kórházban kezdett dolgozni. Jelenleg is katolikus szerzetesként él.
– A megye, ahol a betegeket kezelem, két magyarországnyi nagyságú. Tudomásom szerint Kongóban rajtam kívül nincs magyar orvos – mondta Hardi Richárd. A térségben, ahol dolgozik, tizenkét évvel korábban háború zajlott, Afrika egyik legveszélyesebb vidékének számított. Még most is vannak olyan részei, ahová nem ajánlott az utazás, egyes területekről pedig jelenleg is kevés információ áll rendelkezésre.
Hardi Richárd kongói tartózkodása óta magyar vállalkozókkal találkozott az országban, de egészségügyi személyzettel alig.
– Amikor először mentem Kongóba, úgy gondoltam, csak pár évig maradok, de úgy alakult, hogy egyre nagyobb feladatokat kaptam, és már nem akartam visszajönni. A missziós formula szerint három év után lehet három hónapra hazautazni, ez az olcsóbb megoldás. Az elején nagyon nehéz volt a kapcsolattartás az itthoniakkal, mert posta nem létezik, a leveleket csak utazókra tudtam rábízni, ők hozták Magyarországra. A mobiltelefonok itt 2002 után kezdtek megjelenni, most pedig már könnyen tudok kommunikálni, főleg Skype-on – mesélte a szemorvos. A kezdeti nyelvi nehézségekről elmondta, a franciát már beszélte – Kongóban ez a hivatalos nyelv –, ugyanakkor száznál is több törzsi nyelv létezik.
A szürke hályog eltávolítása hazánkban rutinbeavatkozásnak számít, az ultrahangos lencsedarabolás és lézer segítségével zajló műtéten évente hatvanezernél is több beteg esik át – tájékoztatta lapunkat Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója, aki egyébként jól ismeri Hardi Richárdot. Mint mondta, a szürke hályog az egyik leggyakoribb, de jól kezelhető szemészeti megbetegedés.
A modern műtéti technikával teljes látásrehabilitáció érhető el, és állapottól függően akár egynapos sebészeti beavatkozás is lehet a harmincperces kezelés. A kevésbé fejlett országokban viszont műtét hiányában ez a vakság leggyakoribb oka. Szürkehályog-eltávolításra hazánkban 106 ezer forintos támogatást fizet az egészségbiztosító, vagyis kifejezetten alulfinanszírozott a beavatkozás, mivel az összeg gyakorlatilag az anyagköltséget, vagy azt sem fedezi. Csak összehasonlításképpen: az Egyesült Államokban ennek akár a tízszeresét is kifizetik. (MN)
Az orvos minden évben egy hónapot tölt Magyarországon, ennyi fér bele ugyanis az idejébe. Ilyenkor nemcsak pihen, hanem képzi magát, mert a szakma nagyon gyorsan fejlődik, amivel lépést kell tartani. Ami az anyagi megbecsülését illeti, Kongóban az ottani viszonyokhoz képest prémium fizetést kap. A szemészeti centrum, melyet 2006-ban az ország déli részén a milliós nagyvárosban, Mbuji-Mayiban felállított, mára sikeres, vannak bevételei és támogatói. Mivel Kongóban nem létezik állami egészségbiztosítás, mindenki fizetős betegnek számít, de azért, hogy senki se szoruljon ki az ellátásból, saját centrumában azt a szisztémát alkalmazza, hogy a beteg érkezésekor felmérik, mit tudna fizetni, és ennek fényében állapítják meg az ellátás díját. Akinek egyáltalán nincs pénze, azokat ingyen látják el, viszont a gyémántmágnásoktól megkéri a beavatkozás árát. A rendelés alatt napi 100-150 beteget kezel, műtétekkor 20-25 beteget operál.
– Ha az őserdőbe megyek misszióba, akkor napi 120 beteget tudok egyedül kezelni, és átlagosan 25 műtétet csinálok. Legfőbb célom, hogy minél több afrikai orvost tudjunk kiképezni, hogy később rájuk lehessen bízni a betegek ellátását, mert itt nagyon kevés a szakorvos, országszerte legfeljebb százan vannak. Jelenleg három orvos és öt szemészeti szakápoló dolgozik nálam. Ők olyan tevékenységeket is elvégeznek, amit Magyarországon egy orvos: szemüveget írnak fel vagy szemnyomást mérnek – ismertette a kongói állapotokat az orvos-szerzetes.
A magyar szakorvos számára emlékezetes marad egy ritka eset. Egy alkalommal ugyanazon a napon kezelt egy szürke hályog miatt megvakult házaspárt; öt év után akkor látták egymást újra. – Ez óriási élmény volt – emlékezik vissza. – De a fiatalok kezelése is kiemelten fontos, hiszen vakon nem tudnak iskolába járni, nem lehet teljes a gyerekkoruk. Ám vannak szomorú esetek is, amikor túl későn jut el hozzánk a beteg. Ha valakinek zöld hályogja van, néha csak annyit tudunk megállapítani, hogy véglegesen elsorvadt a szemideg. Afrikában ez komoly probléma. Ezenkívül a folyami vakság nevű parazitás betegség is súlyos látáskárosodást okoz.
Kiss Krisztina áprilisban egy hónapot töltött Ugandában, ahol leginkább az ország nyugati határához közel eső Mbale városában lévő, orvosellátás nélküli szegénynegyedekben dolgozott. Az Uzsoki kórház háziorvos-rezidense évek óta vágyott Afrikába.
– Hihetetlenül sokat tanultam kint, itthon ugyanis kicsit elkényelmesednek az orvosok. A diagnózis felállításához rendelkezésre áll ultrahang, labor és röntgen, ami kint csupán fizetős ellátás keretében érhető el. Mivel mi főleg szegényebbeket kezeltünk, akiknek gyógyszerre sem volt pénze, a hagyományos módszerekhez visszanyúlva egy fonendoszkóppal és egy vérnyomásmérővel kellett diagnosztizálni az embereket – számolt be élményeiről a fiatal orvos. A gyógyszereket is mi biztosítottuk számukra, ezeket adományból Afrikában vásároltuk meg. Nem mindig tudtunk érzésteleníteni, anélkül kellett sebeket feltárni, de a páciensek elképesztően jól tűrték a fájdalmat, fel sem merült, hogy kételkedjenek bennünk. Én főleg a belgyógyászati és nőgyógyászati problémákat, Szabó György háziorvos kollégám pedig a gyermekeket kezelte – mesélte Kiss Krisztina.
Nemrég rakták le az alapkövét Ugandában egy, a Magyar Afrika Társaság (AHU) támogatásával és magyar kórházak adományaiból épülő, egész évben működtetett egészségháznak.
Patay Dorottya, a társaság munkatársa a Magyar Nemzetnek elmondta, az épülő klinikára folyamatosan várják az önkéntes magyar orvosokat. A szakember véleménye szerint nem lesz gond az orvoslétszám biztosításával, elég nagy adatbázisból dolgoznak.
Kiemelte a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház szerepét; az intézmény nem csupán eszközöket adományozott, hanem felajánlotta egy orvosi csereprogram lehetőségét. Az egészségház szolgáltatásai a betegek számára ingyenesek lesznek. (MN)
Az orvos társaival a Magyar Afrika Társaság szervezte karitatív jellegű 10. orvosmisszióval utazott Afrikába. Különböző támogatások segítségével ők finanszírozták az utazást és a szállást. Minden egyéb költséget – oltás, étkezés – Kiss Krisztina, Szabó György, Patay Dorottya gyógytornász és Kozári Karina koordinátor saját keretből oldott meg. A csapat erre az időre fizetés nélküli szabadságot kért magyarországi munkahelyén. Két-három napig dolgoztak egy körzetben, naponta legalább 150 rászorulót láttak el. Szinte mindenhol várták már őket a betegek, mivel a rádióban és a vasárnapi misén is tájékoztatták az embereket arról, hogy jönnek a magyar orvosok.
– Gyakran már korán reggel kétszázan álltak sorba azért, hogy ellássuk őket. Szinte mindenki beszélt angolul, aki nem, azoknak vagy mások fordítottak, vagy kézzel-lábbal mutogattunk – ismertette a helyi viszonyokat Kiss Krisztina.
A misszió során leginkább háziorvosi feladatokat láttak el különböző egészségházakban, ahol helyi ápolók, minimális laboratóriumi háttér és gyorstesztek segítették a munkájukat. A betegek klasszikusnak mondható belgyógyászati betegségekkel (cukorbetegség, magas vérnyomás, hasfájás) keresték fel őket, de míg ezeket a problémákat itthon már egészen korán sikerül diagnosztizálni, Afrikában egészen szélsőséges állapotokkal kellett szembesülniük. Kiss Krisztina szerint a tiszta ivóvíz hiánya és az alacsony hidratáltság okozta a legtöbb gyomorpanaszt és fekélyt. Baleseteket, sebeket és különböző fertőzéseket is elláttak, a leggyakoribb kórkép a férgesség és az elfertőződött sérülés volt.
– Rosszabb állapotokra számítottam, bár azt nem állítanám, hogy kielégítő a helyzet – mondta a szakember. Sok tbc-s beteggel találkoztak, akinek már roncs tüdeje volt, de előrehaladott AIDS-betegeket is kezeltek.
– Számtalan páciens érkezett hozzánk igen súlyos állapotú, elfertőződött sebekkel. Magyarországon elképzelhetetlen, hogy a húsig hatoljon egy ilyen fertőzés, hiszen sokkal hamarabb kezelik a beteget. Afrikában azonban ez mindennapos, mivel az emberek hosszú ideig nem jutnak orvoshoz, gyógyszerhez – említett néhány példát Kiss Krisztina. Nagyon szegény körülmények között élnek kint az emberek, ám mivel nincs összehasonlítási alapjuk, ezt nem érzékelik annyira. Az a tapasztalatom, hogy a missziós munka során nagyon kevéssel is rengeteget lehet segíteni – összegezte benyomásait a fiatal orvos.
A missziós csapat két napot dolgozott egy ugandai börtönnél is, ahol a környékbeli lakosokat és az elítélteket kezelték. – Én a női részlegen dolgoztam, ott a rabok viszonylag szabadon mozoghattak. Az elítéltek itt 5-től 15 évig terjedő büntetésüket töltötték. Érdekes tapasztalat, hogy néhány nővel együtt él a gyermeke is, másokat már a szülés másnapján visszahoztak az intézménybe. Meglepő az is, hogy az általános egészségügyi állapot a börtönökben jobb, mint a civil lakosság körében. Ennek oka vélhetően az, hogy a raboknak kötelező a mindennapi fürdés, emiatt kevesebb fertőzésnek vannak kitéve – mesélte az orvosmissziós csapat szakembere.
Kiss Krisztina nem tervezi, hogy hosszú távon külföldön vállal munkát, de Afrikába szponzori segítséggel akár több hónapra is kiutazna. Mint mondja, nem jellemező, hogy a magyar orvosok anyagi okokból szerződnének a kontinensre egy európai színvonalú magánklinikához; aki oda elutazik, inkább karitatív jelleggel teszi.
