Az anyatejadáshoz szükséges vizsgálatok alapján tíz jelentkező édesanyából kilenc alkalmas arra, hogy más babákat is tápláljon a sajátja számára már felesleges tejjel, de sajnos nagyon kevesen döntenek úgy, hogy segítik a nehéz helyzetben lévő társaikat. – Egészséges vagyok, nem szedek gyógyszert, és nem is dohányzom, gyermekem születése után napi egy liter plusztejem volt, szinte alig győztem lefejni, de bonyolult volt a leadási eljárás, és nem volt időm, ezért folyamatosan öntöttem ki a felesleges anyatejet – nyilatkozta lapunknak egy édesanya.
Pedig a felesleges anyatej óriási kincs azok számára, akik bizonyos idő után már nem tudják szoptatni gyermeküket, vagy örökbefogadás miatt soha nem is tudták. Hazánkban azonban nem egyszerű ezeknek a nőknek a helyzete a kialakult anyatejhiány miatt. Az egyre nagyobb kereslet pedig utat enged a bevizsgálatlan tejet kínálóknak is.
Ez leginkább azért probléma, mert nem lehet tudni, hogy az az édesanya, akitől a tej származik, nem szenved-e valamilyen betegségtől, vagy szed-e olyan gyógyszert, amelynek hatóanyaga a tejbe is bekerül. – Előfordult például, hogy a vizsgálat során szalmonellát mutattak ki, de az anya tünetmentes hordozó volt, így nem is tudott a betegségről – mondta lapunknak Tasi Zsuzsanna, a Heim Pál Gyermekkórház Anyatejgyűjtő Állomásának vezetője.
A szakember arról is beszámolt, hogy a gyűjtőállomásokon az anyatejet adó édesanyáknak – a babák érdekében – minden esetben alapos orvosi vizsgálaton kell részt venniük. Végeznek tüdőszűrést, HIV-tesztet, bőrgyógyászati és székletvizsgálatot, és a szifilisz kizárása is elengedhetetlen. Az egész folyamat azonban nem hosszabb másfél hétnél, ráadásul az érvényben lévő kormányrendeletnek köszönhetően a tesztek ingyenesek. Tasi Zsuzsanna lapunknak elmondta, az édesanyák egy liter leadott anyatejért 1800 forintot kapnak, ami adómentes jövedelem, és már két deciliter tejért is házhoz mennek, így a kezdeti vizsgálatokat követően a folyamat leegyszerűsödik. – Egy hónap alatt a budapesti állomásra 300-400 liter anyatej érkezik 40-45 anyukától, ez 70-80 csecsemő számára biztosítja, hogy a tápszer mellett anyatejet is kapjanak egészen 8 hónapos korig. Öt kórházzal állunk kapcsolatban, a legtöbb gyermeknek naponta egy üveg (2 dl) tejet tudunk biztosítani – mondta Tasi Zsuzsanna.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!