A vihar miatt a legtöbb bejelentés Budapestről érkezett, ott ugyanis a belső kerületekben egy óra leforgása alatt több csapadék esett, mint az augusztus havi átlag.
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság központi ügyelete több mint ezer bejelentést kapott. A legtöbb esetben családi és társasházak, szállodák, közintézmények pincéjébe, alagsori helyiségeibe folyt be a víz, amelyet a tűzoltóknak kellett kiszivattyúzniuk. Kidőlt fákhoz és sérült épületekhez, megrongálódott villanyoszlopokhoz, reklámtáblákhoz is riasztották őket.
A víz számos bank, kórház, könyvtár, illetve egyéb középület pincéjét, mélygarázsát is elöntötte. A Honvédkórházba villám csapott, de nem keletkezett kár az épületben.
A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék fennakadásokat okozott a főváros közlekedésében is. Több trolibusz nem járt, a 2-es villamos nem közlekedett, a 3-as metrónak pedig ki kellett hagynia néhány állomást a megállóhelyeken összegyűlt víz miatt.
Néhány esetben az eső miatt átázott mennyezetről vakolat hullott le, egy tizenharmadik kerületi társasház lépcsőjéből pedig lépcsőfokok szakadtak le. Az egyik Visegrádi utcai társasházban a belső udvar megsüllyedt, de a statikai szakvélemény szerint intézkedésre nincs szükség.
A második kerületi Rómer Flóris utcában, a Frankel Leó utcában, valamint a Lövőház utca környékén tűzoltók mentették ki több gépjárműből a bent rekedt embereket. Szintén víz árasztotta el a huszadik kerületi Bácska utca egyik lakását, ahonnan két idős embert kellett kimenteniük a tűzoltóknak, a harmadik kerületi Szépvölgyi úton pedig egy társasház elektromos tápkábelét rongálta meg a víz, ami miatt öt lakónak kellett elhagynia az épületet.
Az esőzések miatt kedd reggelre az Országos Bírósági Hivatal rendszerében informatikai problémák léptek fel, amelyek érintik az országos rendszerek működését, ezáltal az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartást is – közölte a hivatal sajtó- és kommunikációs osztálya.
Az érintett informatikai eszközöket szabályosan állították le, így adatvesztés nem következett be, a hivatal szakemberei folyamatosan dolgoznak a hiba elhárításán.