Kósa Lajos csütörtökön Velencén, a Fidesz–KDNP kihelyezett frakcióülésének helyszínén tartott sajtótájékoztatóján elmondta: nagy többséggel választotta meg a kormánypárti képviselőcsoport a vezetőjének a ciklus végéig. Az átadás-átvétel közte és Rogán Antal között a következő két hétben zajlik majd.A politikus valószínűleg nem jelölteti magát újra a Fidesz alelnöki posztjára a párt novemberi tisztújító kongresszusán. Kósa eddig az ügyvezető alelnök tisztségét töltötte be, ám frakcióvezetőként is tagja marad a Fidesz elnökségének. Rogán Antal a miniszterelnök politikai kabinetfőnöke lesz októbertől.Kósa Lajost megkérdezték Rogán Antal és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kapcsolatáról is, amelyről azt mondta, érdeklődve és sokszor csodálkozva olvassa a kettejükkel kapcsolatos sajtótalálgatásokat, amelyek nagy része minden alapot nélkülöz. A két politikus eddig is és ezután is jó kapcsolatban végzi majd a munkáját – fogalmazott, hozzátéve: nem lesz köztük hatáskörütközés, mert Rogán Antal kabinetfőnöki funkciója alapvetően politikai, Lázár Jánosé pedig inkább kormányzati jellegű.
Kósa Lajos a Fidesz-frakció új vezetője
Rogán Antalt váltja október 1-jén a poszton.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!