Az üzletember MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: tudomása van arról, hogy Oroszország felől Ukrajna kap tartalék alkatrészeket, és lépéseket tesz e csatornák elzárására, mindaddig, amíg az ukrán kormány nem ad egyértelmű magyarázatot arra, hogy miért került fel a kitiltottak listájára, miközben az elmúlt húsz évben nem járt Ukrajnában, és nem is nyilatkozott az országról.Petro Porosenko ukrán elnök szerda este írta alá azt a rendeletet, amellyel életbe léptette az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) határozatát „az Oroszország, illetve más, a Krím elfoglalásával és a Donyec-medencei agresszióval összefüggésbe hozható országok” magán- és jogi személyei elleni szankciók bevezetéséről. A több ukrán hírportál által csütörtökön nyilvánosságra hozott listán 105 jogi és 388 magánszemély szerepel, köztük több magyar is: Széles Gábor üzletember, az Echo TV tulajdonosa, Szaniszló Ferenc, a tévé műsorvezetője, valamint Gyöngyösi Márton jobbikos parlamenti képviselő és Szaniszló Adrienn, a párt frakciójának külügyi munkatársa. Az indoklás szerint a felsorolt személyek „valós, illetve potenciális fenyegetést” jelentenek Ukrajna „nemzeti érdekeire, nemzetbiztonságára, szuverenitására és területi egységére” nézve.
Széles Gábor visszavágott Ukrajnának
Az üzletember lépéseket tesz, hogy Oroszország felől Ukrajna ne kapjon tartalék buszalkatrészeket.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!