Európa nem meseország, dolgozni itt is kell

Palánki Ferenc püspök szerint a hívőket nem érdekli, hogy kik voltak kommunistákkal együttműködő békepapok.

– Mikor értesült püspöki kinevezéséről?
– Ahogy mondani szokták, mindig az tudja meg a legkésőbb, akit érint – egy héttel előtte hívott fel Alberto Bottari de Castello, Magyarország pápai nunciusa azzal, hogy van egy-egy közlése és kérdése. Közölte a pápa döntését, és érdeklődött, elfogadom-e a kinevezést. Az látható, hogy az utóbbi időben a szentatyánál nagyon fontos szempont a lelkipásztori gyakorlat. Érzem, nekem is sokat segít, hogy tizenegy évig dolgoztam közvetlenül lelkipásztorként, ebből kilenc évet falusi plébánosként. Ez sokat jelent, mert így tudom, hogy egy vidéki közösségnek, illetve lelkipásztornak milyen gondjai, örömei, lehetőségei vannak, mikkel kell megküzdenie, szembenéznie.

– Milyen tervei vannak, miután elfoglalta a püspöki széket?
– A személyiségre, a személyes kapcsolatokra helyezem majd az első hangsúlyt. Szeretnék megszólítani és megszólítható lenni, együttműködni minden jóakaratú emberrel, hogy minél többen megismerhessék az igazságot. Nagy lehetőséget látok abban is, hogy Debrecen igaz lelki központtá vált, ott található immár a görög katolikusok új metropóliája és a nagy hagyományokkal rendelkező Tiszántúli Református Egyházkerület központja. Debrecen idén ünnepelte a katolikus újjászületés 300. évfordulóját, amelyen a református testvérek Fekete püspök úr vezetésével nagy szeretettel voltak jelen. Együttműködésre van lehetőség és szükség.

– Új egyházmegyéjében sok roma honfitársunk él. Az ő felzárkóztatásukért mit kíván tenni?
– Miskolcon is sok roma él, nyugodtan mondhatom: hála Istennek! A romák élete érzelemgazdag, ezért érzelmeiken keresztül lehet közelíteni feléjük, ami azt jelenti, hogy nyitottak a szeretetre, a családi értékekre. Nagyszerűen lehet velük beszélgetni, ha az ember oda mer menni közéjük, és nyitott rájuk. Még tájékozódnom kell, hogyan áll az egyházmegyében a lelkipásztori munka, de igyekszünk megszólítani mindenkit. Don Bosco csodálatos módszere, hogy tartsuk fontosnak, ami a másiknak fontos, és ő is fontosnak tartja majd, ami nekünk az. A rászoruló emberek mellé oda kell állni, s engedni, hogy megszólítsanak! Ezért vagyok fent a Facebookon is, mert a fiatalokat ott érem el. Több ezer ismerősöm van, akik rendszeresen tesznek fel kérdéseket a lelki, kapcsolati problémáktól a morális kérdéseken át a házasságig.

– Bizonyára segítheti az együttműködést, hogy ön már annak a generációnak a tagja, amely a rendszerváltás után jelentkezett teológiára, azaz véletlenül sem lehet a kommunista hatalommal való kollaborációval gyanúsítani.
– A rendszerváltás után kikértem az anyagomat, mert a hitemet korábban sem titkoltam, de senki nem jelentett rólam, aminek nagyon örültem. Nekem sem jutott semmi az efféle terhekből.

– E teher nélkül talán Istent és a híveket is könnyebb szolgálni.
– Igen, de én azt gondolom, hogy ez már lecsengett. Néha a hívekkel beszélgetek arról, hogy az idősebb atyák közül ki volt békepap, s ki nem, de azt tapasztalom, egyre kevesebbeket foglalkoztat már e kérdés. Egyedül csak Isten számít! Egy kollégám mesélte, hogy békepap volt a főnöke, három évig volt káplánja, nagyon nehezen tudtak egymás mellett élni. Egy alkalommal kórházba hívták, és miután ellátta a beteget, kérdezte tőle a nővér, hogy van ott egy pap, ahhoz nem megy be? Benyitott, az ágyon a békepap feküdt, mindkét lábát levágta a villamos. Csak annyit mondott: ugye, már te is tudod, egyedül csak az Isten számít. Meg kellene tanulnunk Jézus nagylelkűségét, nem azt nézni, ki mit tett, miközben sokszor nem ismerjük a helyzetét, mivel „fogták meg”. Ahogy azt sem, kinek mi volt a motivációja, ki akart így karriert csinálni.

– Voltak azért egy páran Mi a véleménye azokról az egyházi vezetőkről, akik együttműködtek a kommunista hatalommal?
– Biztos láttak ebben egyesek lehetőséget, de tegyen bárki bármit, az életét a Megváltó elé viszi, aki irgalmas.

– A pápa annak elkötelezett híve, hogy ki kell menni a hívek közé.
– És hangsúlyozza azt is, hogy legyünk nyitottak a kommunikációra, tudjunk figyelni másokra. Mert ha minden téren az emberek mellé állunk, könnyebben át tudjuk adni, amit fontosnak tartunk, és – ahogy Jézus Krisztus tette – felkínálni az embereknek értékrendet, lelki gazdagságot, problémamegoldó módszereket. A Megváltó soha nem erőltette rá senkire a hitet, aki hitt benne, követhette, aki nem akarta, azt nem „pofozta be” az egyházba. Ellenben azt határozottan mondta, hogy ha valaki követi, az kötelezettségekkel jár. Nem volt „akciós mennyország” vagy „üdvösség-light”. Jézus ugyanakkor nagy szeretettel fordult az emberek felé, és azt mondta: segítek nektek; mi, emberek úgy tudunk egymásnak segíteni, hogy az visszahat; akinek segítek, azzal együtt magam is jobb ember leszek.

– A segítségnyújtás kapcsán idevág korunk egyik nagy kihívása, a migránsválság, amelynek kapcsán eltérő volt a kommunikáció még a katolikus egyházon belül is. A pápa azt kérte, hogy minden plébánia fogadjon be egy migráns családot, eközben Erdő Péter bíboros, Kiss-Rigó László szeged–csanádi és Veres András szombathelyi megyés püspök is másként nyilvánult meg. Önhöz melyikük véleménye áll közelebb? Be kell-e fogadnunk a migránsokat?
– A befogadás eleve nehézségekbe ütközik, mert a migránsok nem akarnak itt maradni. Nem szeretném megbántani a médiát, de a szentatya is azt mondta: ne azt figyeljék, amit az újságírók írnak rólam, hanem amit én mondok. Nincs nagy különbség a püspöki kar tagjainak megnyilatkozásai között, mi egységben vagyunk. Azt mondjuk, amit a pápa, fogadjuk be a menekülteket, függetlenül attól, hogy milyen vallásúak, azokat, akik menekülnek az életükért, mert különben levágják a fejüket vagy keresztre feszítik őket. Ha valaki életveszélyben van, azon segíteni kell. Az más kérdés, hogy létezik a szeretetnek hierarchiája. Felelősséggel tartozunk a magyar nép iránt, elsősorban a hívek, aztán a nem hívők iránt, majd a távolabb élőkért. Két ugyanolyan helyzetben álló gyermek között egy családapa először a sajátján segít, csak aztán fia iskolástársán. Azt gondolom, ez teljesen érthető.

– Ezek szerint egyetért azzal az állásponttal, hogy az országot/Európát meg kell védeni?
– Ha valaki menekül, és az életét menti, be kell fogadni, de a szentatya, sőt már XVI. Benedek pápa is arról beszélt, hogy a menekülteknek nemcsak a befogadáshoz van joguk, hanem joguk lenne a helyben maradáshoz is. Ott éljenek, dolgozzanak, alakítsanak ki egzisztenciát, őrizzék kultúrájukat, ahol születtek! Ebben viszont a világpolitika tud nekik segíteni, mi több, azt mondom, kötelessége lenne. Egy biztos: ahogy a pápa is leszögezte nemrég, a háború nem megoldás, mert vért és halált hoz. Az is világos, hogy a világpolitika sok rossz döntésének következménye a térségből útra kelő emberek megjelenése; ha valaki a jobb élet reményében jön, ahhoz is joga van. Csak akkor hozzá képest elsőbbséget kell élveznie annak, aki idehaza nem él olyan színvonalon, ahogy szeretne. És sajnos nagyon sokan vannak.

– Eddig csak a jogokról esett szó, vannak kötelességeik is a migránsoknak?
– Természetesen. Hamis illúzió a részükről, hogy Európa meseország, ahol nem kell dolgozni, és eltartják őket. Tiszteletben kell tartaniuk az itteni törvényeket és a kultúránkat. A falakat nem szeretem, de azt sem, hogy bárki átsétálhasson Európa határain ellenőrizetlenül. Ehhez senkinek nincs joga. Aki ide akar jönni, lépjen be ott, ahol az elő van írva! Akinek vérzik a lába, azt be kell kötni, de Papp Miklós teológus írja, hogy a szeretet akkor igaz, ha okos. Jézus is hangsúlyozza, „legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok”. Idekapcsolódik az imént említett szeretethierarchia, nem mindenkiért ugyanolyan szinten vagyunk felelősek. Embertársamért felelős vagyok, de azért, aki a közelemben él, akit rám bízott az Isten, hogy én sokkal mélyebben vagyok felelős a lelkéért, az életéért, az ellátottságáért, a fejlődéséért, a növekedéséért.

– Azt várjuk, hogy a migránsok tartsák tiszteletben a kultúránkat, miközben az európai kultúrák keresztény alapokon nyugszanak. Elvárhatjuk, hogy áttérjenek az általuk mélyen átélt iszlám hitről a kereszténységre?
– Nem lehet tudni, hajlandók volnának-e áttérni, már csak azért sem, mert az iszlámon belül is számos irányzat él. Aki viszont megismeri Jézust, akár a hitét is megváltoztathatja, mert Krisztus maga az igazság, amely nem valami, hanem Valaki, hisz Jézus mondta magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” De ha erre még nem is kerül sor, Istent megismerve tiszteletben fogja tartani, amit mi fontosnak tartunk, az értékeinket, a kultúránkat.

– Akkor másként kérdezem: lát veszélyt abban, hogy a migránsok szinte mindegyike mohamedán?
– Biztos vagyok benne, hogy a mohamedánok nagy többsége nem tartja elfogadhatónak, hogy Mohamed vagy Allah nevében gyilkolni kell. De azt a kisebbséget, amely rossz szándékkal érkezik a földrészre, ki kell szűrni, mert valószínűleg nem a hit terjesztéséért jönnek Európába, hanem politikai vagy világuralmi hatalmi szándékkal. Jézus mondja, hogy a pásztor és a nyáj az ajtón megy be az akolba, aki viszont az ablakon, az tolvaj és rabló.

– Milyen kérdésekkel fordulnak e probléma kapcsán az egyházhoz a hívek?
– Az egyik, hogy a rengeteg menekültet miért nem a gazdag arab államok fogadják be, amikor egyes felmérések szerint 15 millió európai dolgozik az Arab-félszigeten. Miért nem ők segítik meg a hittestvéreiket? Nem akarok sejtetni vagy összeesküvés-elméleteket sugallni, de ezért kell jól látni a pályán: segítünk nekik letelepedni, lakást, munkát keresni, mert ez keresztényi kötelességünk, de aki az életét menti, az nem töri rá az ajtót arra, akitől segítséget vár.

– Márpedig a legtöbben ránk törik, amikor a zöldhatáron keresztül érkeznek Európába.
– Ugyanakkor meg kell jegyeznem, a hamis tudatnak, a jólét bálványozásának és hogy az európaiak kitiltják Istent a mindennapi életükből, a döntéseikből, annak következménye van. Ez az, ami most zajlik.

– Lehet vagy kell az ideérkező százezreket integrálni a keresztény Európába?
– Az elmúlt évtizedek történései azt bizonyítják, hogy Németországnak sem sikerült integrálnia a több millió török vendégmunkást és családjukat, párhuzamos társadalmak alakultak ki. Azt gondolom, ez semmiképpen nem jó, tehát hogy kell-e integrálni a migránsokat, nem kérdés! Oriana Fallaci írta, hogy egy muzulmán asszony azt mondta neki: „Európában demokrácia van, pár év múlva demokratikus úton vezetjük be a saríát” (az iszlám ősi erkölcsi és vallási vezérelve – a szerk.). Amit eddig kemény munkával felépítettünk, hagyományt, kultúrát, művészeti értékeket, azt csak úgy odadobjuk? Nem gondolom, hogy ez helyes út lenne; s azt is láthatjuk, mit művel több ezer éves műemlékekkel az Iszlám Állam a Közel-Keleten.

– Mi az oka a keresztény hit csorbulásának, Isten visszaszorulásának Európában?
– Mi a bűn? Sokan azt mondják: a rossz cselekedet. Én azt mondom, bűn az Isten nélküli állapot. Hogy Isten nélkül hozza meg valaki a döntéseit, éli az életét. Ebből az alapmagatartásból fakadnak aztán a rossz cselekedetek. Ez Ádám, az első ember bűne is: ne mondja meg nekem Isten, mit egyek, majd én tudom, hogy lehetek olyan, mint ő. Ez a legnagyobb kísértés: Istenné lenni Isten nélkül. Pedig Isten is azt akarja, hogy az ember részesüljön az isteni életben, kijelölt számára egy utat, amin – a törvény, a tízparancsolat – járva eljuthat ahhoz a célhoz, amit szánt neki.

– Miközben az is a Biblia első lapjain szerepel, hogy már olyanok vagyunk teremtésünktől fogva, hiszen Isten a maga képére formálta az embert.
– Erről van szó, képesek vagyunk szeretni, másokért élni, áldozatot hozni, de ha azt gondoljuk önző módon, az én életem a fontos, én magamban bízom, ha van elég önbizalmam, mindent elérhetek, akkor Isten nélkül kezdünk élni. Ez pedig az öntörvényűség irányába vezet, oda, ahol én vagyok az isten, és mindenki körülöttem forog. Madách műve, Az ember tragédiája világosan rámutat: minden társadalmi, tudományos, kulturális formáció, ami Isten nélkül épül föl, kudarcra van ítélve. Az ember tragédiája a bűn, az istennélküliség bűne.

– Lehet ebből kiút?
– Igen, ha elfogadjuk a kinyilatkoztatást, a Szentírást, és befogadjuk Jézust az életünkbe – mi ezért dolgozunk. Jézus nem azért jött el erre a világra, mert megérdemeltük. Nem, nem érdemeltük meg, de a Megváltó szeretete túlcsorduló, Ő irgalmas. Fodor Ákos írja egy helyütt, hogy ha valakit megbántunk, és ő nem vigasztal meg, akkor nem szeretett eléggé. Ez a megváltás nagy műve: az ember megbántotta Istent, de Ő megvigasztalt minket Jézusban. Isten nem tud mást tenni, csak szeretni.

– A Nyugat liberális társadalmai vissza tudnak még fordulni erre az ösvényre?
– Az ember személyén múlik minden, az ő lelkivilágán. Az egyház egy nagy menetelés Isten felé, aki ki akar állni a sorból, az lemarad. De senki nem állítja ki, az a saját döntése. Lehet, hogy most kevesebben zarándokolnak Isten felé. Hogy a társadalmak liberálisak? Én nem hiszek a közfelfogásban, a világszemléletben, csak abban, ahogy egyes emberek kapcsolatba kerülnek Istennel.