Elzárkózó elit, örökre leszakadó térségek

Az „elit”, a politikai, a gazdasági, a kulturális élet vezetői elzárkóznak a társadalom többi tagjától – derül ki Hajdu Gábor és Kristóf Luca Társadalmi tükör című szociológiai tanulmányából.

A rendszerváltás után, a gazdasági válság éveiben a régiók közötti különbségek felerősödtek, és azóta sem változtak – kezdi Medgyesi Márton, a MTA TK Szociológiai Intézetének, valamint a Tárki kutatója. Bár az elmaradottabb térségekben olcsóbb a munkaerő, a jól működő (sokszor külföldi tulajdonú) vállalkozások többsége a nyugat-európai piacokra termel. Ha a keleti országrészbe költöznének, az jócskán megnövelné a szállítási költségeiket, valamint gyakran a rendelkezésre álló munkaerő sem elég képzett ahhoz, hogy alkalmazhassák őket. Nem csak a munkaadónak nem érdeke keletebbre költözni, a munkavállalónak sem éri meg az elmaradottabb területekről a fejlettebb régiókba települni. Ugyanis egy borsodi faluban épült ingatlannak az árából nehéz lakhatást biztosítani mondjuk Budapest környékén. Külföldön a kisvállalatok foglalkoztatják a képzetlen munkaerő nagy részét. Ha a kis- és közepes vállalkozások több támogatást kapnának, nálunk is megkezdődhetne a fejletlenebb régiók felzárkózása.

A társadalomban való boldogulásunk egyik alappillére az iskolai végzettség. Magyarországon különösen nehezen jut munkához az, aki szakképzetlen, a nyolc vagy kevesebb osztályt végzettek többsége pedig egyáltalán nem is dolgozik. A képzetlenek és a diplomások fizetése között óriási a különbség. A társadalmi egyenlőtlenségek öröklődnek, a gazdaságilag elmaradott területen élő, alacsony iskolai végzettségű emberek általában sem a maguk, sem a gyermekeik sorsán nem tudnak változtatni – derül ki a tanulmányból.

Husz Ildikó, az MTA TK Gyerekesély-kutató Csoportjának szakmai vezetője szerint a gazdaságilag elmaradott területek kistelepülésein a gyermekek jövőbeni boldogulását nagyban meghatározza az, hogy megtalálhatók-e, és milyen minőségűek az oktatási, valamint az egészségügyi és a szociális ellátórendszer által nyújtott szolgáltatások. A hátrányos helyzetű térségekben jóval kevesebb lehetőség van arra, hogy a gyerekek az iskolán kívül is nyelvet tanuljanak, sportoljanak, vagy például korrepetálásra járjanak. De nem csak a nyelvtanár, sokszor a védőnő, a gyerekorvos sincs elérhető közelségben ezeken a településeken.

Gyakran csak az általános iskolában derülnek ki olyan problémák, amelyek csecsemő- vagy kisgyermekkorban a korai fejlesztés eszközeivel megszüntethetők lettek volna, de akkor senki nem vette észre, hogy baj van. Később ezek már sokkal nagyobb gondokat okoznak. A kistelepüléseken, illetve a hátrányos helyzetű területeken élő családok a szolgáltatások hozzáférhetősége szempontjából általában behozhatatlan hátrányban vannak a városokban, főként a Budapesten élőkhöz képest.

Legalább ekkora szerepe van az esélyegyenlőtlenségek átörökítésében a hazai iskolarendszernek. A poroszos oktatási rendszer egyik hiányossága, hogy alkalmatlan a – bármilyen szempontból – hátrányos helyzetű tanulók integrációjára. Magyarországon nem csak a pedagógusképzésben nincsenek kellő mértékben jelen az integrált oktatást szolgáló módszerek, gyakran maguk a pedagógusok sem nyitottak rá. Ennek is a következménye, hogy például egy olyan településen, ahol magas a romák száma, és esetleg több iskola is van, előbb-utóbb elindul a szelekció, a romák mennek az egyik iskolába, a nem romák a másikba. Ezt a fajta elkülönülést muszáj megszüntetni, hiszen nem lehet egész életen át szegregált körülmények között létezni. Minél később ismeri meg a roma gyerek a többségi társadalom szokásait, elvárásait, annál nehezebben fog beilleszkedni.

Az iskolákban pedig el kell érni, hogy a többségi társadalom gyermekei számára természetes legyen, hogy különbözők vagyunk, és az is magától értetődő legyen, hogy a különbözőségekre építeni lehet.

A világban már sok helyen alkalmaznak olyan pedagógiai módszereket, amelyek segítségével jó eredményeket lehet elérni az iskolai integrációt illetően. Az oktatási intézmények, különösen az általános iskolák szerepe rendkívül fontos volna abban a tekintetben, hogy a társadalmi helyzetből adódó kezdő különbségeket enyhítsék.

Ahhoz, hogy jól működjön egy társadalom, az anyagi biztonságon túl fontos, hogy az emberek bízzanak egymásban, és hogy minél kevesebben érezzék magukat a társadalomból kirekesztettnek – írja a Társadalmi tükör.

A volt szocialista térség minden országára jellemző, hogy a társadalom tagjai bizalmatlanok egymással szemben – mondja Kristóf Luca, az MTA TK Szociológiai Intézetének tudományos munkatársa. – Az emberek csak a családtagjaikban, a közeli barátaikban bíznak. Ha bezárkózunk a saját köreinkbe, nincs kapcsolatunk más társadalmi csoportok tagjaival, akkor a társadalom mikroközösségekre esik szét. Mindez negatívan hat a társadalom gazdasági, szociális működésére is, és nem utolsósorban az emberek közérzetére.

Példát mutathatna az „elit\": a politikai, a gazdasági, a kulturális élet vezetői, ám nálunk inkább az a jellemző, hogy a felső rétegek elzárkóznak a társadalom többi tagjától. Nem véletlen, hogy a politikai pártokba vetett bizalom Magyarországon különösen alacsony.

– Végeztünk felméréseket arra nézve is, hogy mit tennének az emberek, ha egy idegen segítséget kérne tőlük az utcán – folytatja Kristóf Luca. – Az eredményekből az derült ki, hogy sokan szívesen megvárnák a mentőt azzal, aki rosszul van, vagy akár tanúskodnának a bűncselekmény áldozata mellett a rendőrségen, ám ha felvetődik annak a lehetősége, hogy be akarják őket csapni, akkor biztosan nem segítenének. A romákkal voltak a leginkább gyanakvók a felmérés szereplői, nem rasszista indítékból, hanem bizalmatlanságból. A statisztikai diszkrimináció azt jelenti, hogy azért vannak előítéleteink valaki iránt, mert statisztikai esély van arra, hogy az illető bűnelkövető lehet. Ez az adott csoport – például a romák – többi, tisztességesen élő tagját is sújtja. Mert hiába próbálnak a társadalmi elvárások szerint élni, nap mint nap megtapasztalják, hogy a többségi társadalom tagjai félnek tőlük, nem bíznak bennük. És mivel tudják, hogy egy nem roma ember úgysem áll velük szóba, ezért adott esetben meg sem próbálnak tőlük segítséget kérni. Így jó eséllyel csak azok fogják megszólítani a többségi társadalom tagjait, akiknek valóban tisztességtelen szándékaik vannak, ez pedig tovább mélyíti a diszkriminációt.

A kutatás szerint az alacsony végzettségűek, a nyugdíjasok, a munkanélküliek és a közmunkások, valamint a kisebb településeken élők érzik magukat a leginkább kirekesztettnek a társadalomból.

– A közmunkaprogrammal a kormány szándéka az, hogy integrálja az embereket a munkaerőpiacra (még ha ez nem is a valódi munkaerőpiac), és hogy ne érezzék haszontalannak magukat a munka nélkül maradt emberek. A kutatásokból viszont az derül ki, hogy a közmunkások – a kérdezőbiztosoknak bevallott – jövedelme a legalacsonyabb a társadalomban, alacsonyabb, mint a munkanélkülieké. Valószínűleg ennek az az oka, hogy míg a munkanélküliek gyakran vállalnak viszonylag jobban fizető szürke- és feketemunkát, addig ez közmunka mellett megvalósíthatatlan. Vagyis a program nem elég hatékony, a célját legalábbis nem érte el – állítja Kristóf Luca.

Szomorú tanulság az is, hogy az idősebb korosztály sem érzi jól magát a bőrében. A 60 év felettiek egy főre jutó jövedelme igen alacsony, kevés szoros emberi kapcsolatuk van, nem sportolnak, nem olvasnak, nem járnak el otthonról, legfőbb szórakozásuk a tévénézés. Ebben persze nagy szerepet játszik meglehetősen rossz egészségi állapotuk. Pedig ez az életszakasz rengeteg lehetőséget rejt magában, boldogabbak lehetnek azok az idősek, akik még aktív korukban elkezdenek gondoskodni – anyagilag is – a nyugdíjas éveikről. A feladat nem elhanyagolható, hiszen a társadalmunk rohamosan öregszik.

A kutatás elsődleges jelentése elkészült, ám a munkánk még nem ért véget – mondta Kristóf Luca. Az adatfelvétel befejeződött, de a mélyebb elemzések csak ezután következnek.