Komoly vihart kavart itthon Csepreghy Nándor miniszterelnökségi államtitkár azon kijelentése, hogy át akarnak terelni mintegy 100-150 ezer embert a ciklus végéig, 2018-ig az állami közszférából a versenyszférába. A Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma is elutasította a felvázolt átalakítást.
Az új év első hete úszóbotrányt is hozott. Szerdán Hosszú Katinka széttépte a Magyar Úszó Szövetségtől kapott 12 milliós szerződését. A versenyző és a szövetség konfliktusának első áldozata Kiss László volt, akkor legalábbis úgy tűnt. Az úszókapitány hiába akart egyeztetni a jelenlegi legjobb magyar úszónővel, az szóra sem méltatta. A 75 éves mesteredző csütörtökön váratlanul önként megvált a tisztségétől, búcsúzóul pedig alaposan kiosztotta ellenfeleit. A kapitány távozásába ugyanakkor nem nyugodott bele a szakma, a mellette kiálló edzők aláírásgyűjtést indítottak. Vasárnap aztán Gyárfás Tamás bejelentette, hogy Kiss folytatja a munkát.
Szerda reggel egy másik bomba is robbant: Észak-Korea azt állította, sikeres hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre. Ezt azonban szakemberek és a nemzetközi közösség is kétségbe vonta, az mindazonáltal biztosnak látszik, hogy a kommunista diktatúra jelentős fegyverkísérletet hajtott végre, mert a föld rengéseit még Magyarországon is észlelték.
Egész hétre témával szolgált a csok, vagyis a családok otthonteremtési kedvezménye is, mellyel kapcsolatban továbbra is sok a kérdés. A hitelintézetek jó része csak februártól tudja befogadni az igényeket, több bank azonban már elindította szolgáltatását.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!