Folytatja kapitányi munkáját Kiss László

Gyárfás bejelentette, hogy „a magyar úszósport sikerkapitánya a továbbiakban is betölti tisztségét”.

MTI
2016. 01. 10. 12:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiss László vasárnap az MTI-nek azt mondta: „az az igazság, hogy Gyárfás elnök úr már elkésett, mert a döntést a találkozásunk előtt meghoztam. Olyan erős volt a kiállás, élén a miniszterelnök úrral, megannyi edzővel; volt tanítványaim, a válogatott úszói, számos sportember részéről, hogy nem határozhattam másként.” A kapitány hozzátette: nem kíván sajtótájékoztatót tartani, esetleg tovább korbácsolni a kedélyeket, „szürke háttérmunkásként akarok dolgozni a közös siker érdekében”.

Kiss visszatérését kommentálva Gyárfás Tamás, a magyar szövetség (MÚSZ) elnöke az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy „most már ideje a sportág előtt álló feladatokra összpontosítani.”

A világ- és Európa-bajnok Cseh László így reagált: „örülök, hogy a kapitány ismét ott áll a fedélzeten, a kormányrúdnál.”

Risztov Éva, a londoni olimpia 10 kilométeres nyíltvízi úszásának aranyérmese azt mondta: „még jócskán nincs itt az ideje, de ha egyszer Laci bácsi elköszön tőlünk, annak meg kell hogy legyen a maga méltósága. Remélem, ez a búcsú még soká lesz”.

Hargitay András, az úszók jelenlegi utánpótlás-kapitánya szerint nagyban segítette a kapitány mostani döntését, hogy sokan kiálltak mellette: „nemcsak az edzők, a versenyzők, az edzőbizottság, hanem gyakorlatilag a magyar társadalom egy jelentős része összefogott azért, hogy ő visszajöjjön. Szerintem ez neki erőt adott”.

Petrov Iván, aki a Kiss László mellett nyílt levélben is kiálló úszóedzők egyike, elégedetten kommentálta a vasárnapi hírt: „nagyon helyes döntést hozott a szövetségi kapitány, amikor a maradás mellett döntött. Ennek minden edző örül, aki olimpiára készít fel versenyzőket. Nem is kérdés, hogy alig nyolc hónappal a riói olimpia előtt változatlanul neki kell a kapitányi teendőket ellátnia, más erre a feladatra nem lenne alkalmas”.

Mint arról az MNO is beszámolt, Kiss László csütörtökön mondott le szövetségi kapitányi tisztségéről . A szakember méltatlannak nevezte a helyzetet, amelybe Hosszú Katinka sajtótájékoztatóján került. Az esemény végén Kiss László szeretett volna beszélni az úszószövetséggel kapcsolatban másodjára bírálatokat megfogalmazó Hosszú Katinkával, ám a világ- és Európa-bajnok faképnél hagyta a hozzá igyekvő szakvezetőt anélkül, hogy szóba állt volna vele.

A lemondás után Gyárfás Tamás úgy nyilatkozott, hogy a magyar úszósportnak szüksége van mind Hosszú Katinkára, mind Kiss Lászlóra. Az esettel kapcsolatban az úszótársadalom több tagja is kifejtette már a véleményét, és többen kiálltak Kiss László mellett is. A Magyar Edzők Társasága nyílt levelet tett közzé kilencven úszóedző, és megszólalt az ügyben a miniszterelnök is. Orbán Viktor a Kossuth rádió 180 perc című műsorában azt mondta: az ügy szereplői kiváló sportemberek. Hozzátette: miután olimpiára készülünk, nemzeti ügyről van szó, ezért – jelezte – felajánlotta „jószolgálati” képességeiket, „csak valaki mondja meg, mi az, amiben a kormányzat segíteni tud, hogy sok kiváló ember együttműködése ne lehetetlenüljön el”.

Mint ismert, ezt megelőzően az úszónő teátrálisan, sajtótájékoztatóján tépte szét azt a szerződést, amelyet az úszószövetségtől kapott a karácsony előtti sajtótájékoztatója után, ahol Hosszú azzal állt a nyilvánosság elé, hogy szerinte a szövetség nem ad megfelelő hátteret, mégis elvárja a világszínvonalú eredményeket.

A szöuli olimpia mellúszó bajnoka, Szabó József nem lepődött meg Kiss László maradása miatt. Ez volt a papírforma, mondta el az MNO-nak Darnyi és Egerszegi egykori versenyzőtársa.

„Ez volt a papírforma, erre lehetett számítani!” – jelezte Szabó Joe. Hozzátette, Kiss László áldozatnak való beállítása, a sajtótájékoztatóra küldése nyilvánvalóan Gyárfás Tamás ötlete volt. „Ezen a terepen jól mozog. Ügyesen kifundálta...!” – mondta Szabó.

„Már rég nem Hosszú Katinka problémáiról van szó, hanem Kiss Laci bácsiról, akivel nem állnak szóba.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.