„Akkora guriga vécépapírt kaptunk, hogy nem fért a tartókba, a portás bácsit kértük meg, hogy tekerje át az iskolai tartóknak megfelelő szabványra” – meséli az MNO-nak egy fővárosi gimnázium neve elhallgatását kérő gazdasági igazgatója. Egyetlen példa a több ezer közül, amelyekkel nap mint nap szembesülnek az intézmények az oktatáshoz elengedhetetlen eszközök rendkívül megnehezített beszerzése során. A lapunk által megkérdezett pedagógusok szerint tarthatatlan, hogy több hetet kell várni például izzóra, krétára, tónerre, papírra, és az még a jobbik eset, ha várni kell, sok esetben az eszközöket meg sem kapják. Hogy megelőzzék az intézmények működésképtelenné válását, a legtöbb esetben alapítványi pénzből próbálják finanszírozni az ilyen jellegű kiadásokat, vagy a szülőket kérik meg, hogy szerezzék be az eszközöket, esetleg a tanárok saját pénzből veszik meg, ami kell.
Az utóbbi gyakran előfordult már a pécsi Apáczai Nevelési Központ 2. Számú Általános Iskolájában. Most például tíz méter vezetékre fogják összedobni a tanárok a pénzt, hogy a számítástechnika-teremben véget vessenek a diákok heringekhez hasonló összezsúfolódásának.
„Augusztus óta most telt be a pohár, nem várunk tovább a Klebelsberg Intézményfenntartó Központra”
– mondja lapunknak Nagy Erzsébet, az iskola tanára, aki egyben a pécsi Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ügyvivője is. Az eszközbeszerzés módjáról annyit közöl, hogy minden hónapban ki kell tölteniük egy úgynevezett kötelezettségvállalást, amelyen jelzik a tankerületnek, hogy milyen eszközökre van szüksége az elkövetkező hónapban az iskolának. „Aztán ezek az igényeink vagy teljesülnek, vagy nem” – teszi hozzá. Mint fogalmaz, hiába a központosítás, tankerületenként változik a tanításhoz szükséges eszközök beszerzési módja.
Ezt Beck Zsuzsanna, a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium igazgatója is megerősíti. Nekik először árajánlatokat kell beszerezniük az igényelni kívánt eszközökre, majd azzal kell a tankerülethez fordulniuk.
„Ha például desztillált vízre van szükségünk, először megkérem a kémiatanárt, hogy mérje fel, mennyit rendeljünk az elkövetkező három hónapra” – említi, hozzátéve, hogy éves beszerzésben már nem is gondolkodnak. Miután megvan az igényelni kívánt mennyiség, – hogy megfeleljenek a közbeszerzési eljárásnak – három árajánlatot kérnek, majd azzal jelentkeznek az iskola tankerületénél. Mivel a tankerületnek nincs döntéshozói jogköre, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak továbbítja az iskola igényét. Arra a kérdésünkre, hogy negyedévente körülbelül mennyi pénzt fordíthatnak eszközökre, az iskola igazgatója úgy fogalmaz: az összeg 150 ezer forint per pillanat, de semmi garancia nincs rá, hogy erre a pénzre a jövőben is számíthatnak.
„Ha a háztartásomat kellene ebből vezetnem, nagy bajban lennék.”
Szerinte ebben a rendszerben a tervezhetetlenség a legrosszabb, a 2013. januári központosítás előtt, amikor még fix éves összeggel gazdálkodhatott az iskola, minden sokkal könnyebb volt. Mint mondja, szerencsére a szülők rengeteget segítenek, nemcsak az iskola festésében, hanem eszközbeszerzésben is. „Attól félek, hogy eljutunk oda, hogy szülőknek már nem fog beleférni, és akkor mi lesz?”
Nagy Erzsébet iskolájában ezt a tervezhetetlenséget úgy próbálják áthidalni, hogy egészen egyszerűen bespájzolnak a kellékekből. Mint kifejti, nem akarnak úgy járni, ahogyan a pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanárai, akik „a költségvetési év lezárására” hivatkozva nem kaptak krétát a központtól, amikor épp szükségük lett volna rá, raktáron pedig nem volt nekik. Ehelyett viszont az a nevetséges helyzet állt elő, hogy meghatározták, mennyi kréta fogyhat óránként. Nagy Erzsébet arról is szól, hogy a „most egy ideig nem lehet rendelni” üzenetet nemcsak év végén, hanem év közben, gyakorlatilag bármikor megkaphatják.
A „krétarejtegetés” egyébként országosan bevett túlélési módszernek számít. Egy fővárosi gimnázium volt gazdasági igazgatója portálunknak név nélkül elmondja, ők akkor folyamodtak ehhez, amikor – azelőtt, hogy a Klik átvette volna az intézményeket – rengeteg eszközt vásároltak, és attól féltek, hogy a központ a már meglévő tanszerekre hivatkozva nem fog eleget tenni későbbi rendelésüknek.
A tervezhetetlenségen túl sok esetben a legnagyobb gondot a tanárok számára a fénymásolás jelenti. Nagy Erzsébet például egész évben összesen 920 oldalt fénymásolhat és nyomtathat. Nyelvtanár lévén rengeteg feladatlapot visz a diákoknak, tekintve hogy év végén kompetenciamérés lesz, így szükség is van a gyakorlásra. Kizártnak tartja, hogy ez a megengedett limitbe beleférjen, ezért aztán olyan termekben irat dolgozatot, ahol van projektor, amellyel a feladatokat a falra vetíti, a diákok elé pedig üres lapot tesz, amelyre a megoldás kerül. „A projektorunk is elromlott az egyik teremben, hiába kértük, nem javították meg, pedig október óta várunk rá” – teszi hozzá. Szerinte szinte reménytelen, hogy valaha is lesz abból valami. A helyi PDSZ ügyvivője szerint nem jelent majd megoldást a „tűzoltójellegű beszerzésekre odadobott bankkártya sem”. Úgy véli, az uniós pénzt a kormánynak nem arra kellett volna fordítania, hogy egy működésképtelen szervezetet hozzon létre – utal a Klikre.
„Harminc éve tanítok, ilyen rossz még sosem volt” – panaszolja egy Pest megyei iskola egykori igazgatóhelyettese, aki szintén idegenkedik attól, hogy elárulja a nevét. Szerinte az eszközbeszerzés nehezítését a kormány nem másért találta ki, mint hogy „lenyelje a fejkvótát”, vagyis kivonja az oktatásból ezt a pénzt. A pedagógus nevetségesnek tartja, hogy évente mindössze 200-300 ezer forintot fordíthatnak eszközökre. Náluk is komoly fennakadást jelent akár egy nyomtatópatron beszerzése is.
„Az utolsó a béremelés, amit akarunk, a legnagyobb gond, hogy el van lehetetlenítve a munkánk.”
„Szörnyű, hogy a kormány a tanárt hibáztatja, ha nem tud a gyerek, de hogy lehet levágott lábbal megnyerni egy futóversenyt?” – szemlélteti kíméletlen példával az áldatlan állapotokat.
Ha nem lenne alapítványi pénzük, óriási gondokkal küszködne az egyik budapesti magyar-német két tanítási nyelvű általános iskola és gimnázium is. A névtelenül nyilatkozó igazgató szerint tarthatatlan, hogy hét éve nincs új számítógép az iskolában, projektoruk csak három van, abból is kettőt a szülők szereztek. Az intézményvezető nem tartja jónak, hogy a fővárosi iskolák hat-tíz éve nem pályázhatnak, „így marad a folyamatos könyörgés”. Mint elárulja, ezt az évet például padok nélkül kezdték volna, ha a polgármester nem finanszírozza nekik előre, és később nem hajtja be a Kliken.
Szerinte már eljutottak a pedagógusok arra a szintre, hogy minimumra redukálják az eszközrendeléseiket, mert úgy látják, így van némi esély, hogy a legszükségesebbek egy kis részét megkapják. Az igazgató úgy látja egyébként, hogy nagyon sok múlik a tankerület vezetőjén. Van, aki hajlandó egyezkedni, és van, aki előre eldönti, mennyit ad. Mint fogalmazott: eleget sosem.
„Papír- és krétahiány van, de ez jelentősen nem befolyásolja az iskola működését, annyi biztos. Spórolni kell” – mondja rezignáltan a pécsi Leőwey Klára Gimnázium egyik pedagógusa, aki szintén nem szeretne névvel szerepelni a cikkben. „Ez nem a Leőweyről szól” – jegyzi meg, és hozzáfűzi, hogy sosem volt megnyugtató az eszközellátás, most sem az.
„Rengeteg múlik azon, hogy mennyire agilis az iskola vezetője” – állapítja meg a cikkünk elején idézett gazdasági vezető. Tapasztalatai szerint a Kliket annyiszor kell hívogatni azzal kapcsolatosan, hogy hol akadtak el az eszközök, hogy ennek a feladatnak az ellátása minden iskolában megkívánna egy embert. Mint mondja, rossz, hogy sem a Klik, sem az önkormányzat részéről nincs ember az iskolákban, aki az eszközbeszerzéssel foglalkozna. Ez szerinte segíthetné, hogy a központ helyi szinten is lássa, milyen problémákkal küzdenek az intézmények.
„A Klik nem aggódik Pistikéért, aki számítástechnikából fog érettségizni, de még a tanárok sem tudják, milyen számítógépen.”
Tavaly ugyanis az a helyzet állt elő, hogy tizenkét kölcsöngépet kértek a központtól az informatikai érettségi idejére. A gépek meg is érkeztek, egy nappal a megméretés előtt, csakhogy addigra ő maga beszerezte a számítógépeket, mert nem akartak tovább várni. „A Kliknek Pistike csak egy szám” – teszi hozzá.
„Azóta, hogy a Klik átvette az iskolák jelentős részének működési finanszírozását, brutálisan alul vannak pénzelve az intézmények” – jelenti ki az MNO-nak Radó Péter oktatási szakértő. Mint mondja, becsléseik szerint éves szinten 120 milliárd forintra lenne szükségük az iskoláknak csak a dologi költségekre. Erre a célra azonban a Klik költségvetésében mindössze 25-40 milliárd van csupán félretéve. Az esetek többségében az eszközök egy részét a Klik bonyolult eljárással megrendeli, ám kifizetni már nem tudja, így a szállítók legtöbbször már nem is kaphatók a feladat végrehajtására. Radó szerint ez csak a kisebbik probléma, mint kifejtette, van, hogy az évente 70-90 milliárd forintnyi adósságot felhalmozó intézményfenntartó pénzhiány miatt nem is rendeli meg a szükséges kellékeket.
„Hogy a maastrichti kritériumoknak megfelelő mértékűre szorítsa a költségvetési hiányt, és hogy az oktatásra szánt pénzt másra tudja fordítani, évről évre nagyon súlyosan és szándékosan alultervezi a Klik költségvetését a kormányzat”
– teszi hozzá a szakértő. Mint hangsúlyozza, a kormány őrült mennyiségű pénzt szivattyúz ki minden közszolgáltatásból, legyen az az egészségügy, a szociális ellátás vagy az oktatás.
Radó szerint az lenne a normális helyzet, ha az iskolák egységes költségvetéssel gazdálkodhatnának, ahogy ez 2012-ig működött is, ám a 2013-as központosítás megszüntette az intézmények szakmai, szervezeti, gazdálkodási autonómiáját. Ez szerinte azért óriási probléma, mert költségvetéssel gazdálkodni úgy, hogy az valóban pedagógiai célokat szolgáljon, csak egy iskola képes. Megoldás lenne, ha az iskolák ismét önállóan kezelhetnék a kasszát, ehhez azonban először vissza kellene pótolni annak a pénznek a döntő részét, amelyet korábban kivontak az oktatási rendszerből, mert a hiányos költségvetést nem lehet szétosztani az iskolák között – teszi hozzá. Arra a kérdésünkre, hogy ez nagyságrendileg mekkora pénzösszeget jelent, Radó Péter azt mondja: becslések szerint a 2013-as államosításkor körülbelül 400 milliárd forint hiányzott a költségvetésből, az oktatási szakértő szerint ez ma is hiányzik.
Ami a dologi kiadásokat illeti, az iskolák mostanra élték fel a tartalékaikat – véli Radó. Úgy véli, el fog jönni az a pont, amikor minden egyszerre kezd el bedőlni. Szerinte ha a dolgok így folytatódnak, egy-két éven belül az oktatási infrastruktúra működésképtelenné válik: nem lesz szék, ahova le lehet ülni, nem lesz tábla, kréta – már most sem nagyon van –, és már nem lehet tovább barkácsolgatni a fűtést sem.
Kérdésünkre, hogy vajon lesz-e változás, Radó azt felelte, hogy az elégedetlenségi hullám egyelőre csak rutinválaszokat váltott ki a kormányból, komoly engedményeket eddig nem tettek. Úgy látja viszont, hogy ha ez a tiltakozóhullám tartósan fenn tudna maradni, akkor elképzelhető, hogy alapvető engedményeket is sikerülhet kicsikarni a kormányzatból, de ennek egyelőre nem látja jelét.
Az ügy kapcsán még február 11-én megkerestük a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot. Szerettük volna megtudni, hogy mi az eszközbeszerzés pontos menete, illetve hogy mi alapján bírálják el, hogy a kért eszközt megkapja-e az iskola, valamint azt is, hogy mekkora az a maximális összeg, amelyet az iskola eszközbeszerzésre fordíthat. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy miért ilyen lassú a közbeszerzés, és hogy hogyan lehetne gyorsítani. Egyelőre nem kaptunk választ kérdéseinkre.
