Hogy az egész tragédiáról képet kaphassunk, egy kicsit vissza kell mennünk az időben, egészen 1956-ig.
A magyar forradalom kitörésével az ENSZ szinte azonnal, 1956. október 28-án elkezdett foglalkozni; katonai segítségnyújtásról természetesen szó sem lehetett – az egyetlen erre elvileg vállalkozó Spanyolországot az amerikaiak hűtötték le –, a Szovjetuniót elítélő november 4-ei határozatot pedig a Biztonsági Tanács tagjaként szereplő Moszkva megvétózta, így az ENSZ tevékenysége a humanitárius segélyek szervezésére korlátozódott, mondta el az MNO-nak Kecskés D. Gusztáv, az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa. Hozzátette: a diplomácia porondján kiélezett küzdelem zajlott, elsősorban a forradalom és az azt letörő új magyar bábkormány megítélése tekintetében.
A szovjetek, illetve a szuronyaik élén megérkezett magyar kormány próbálta elhitetni a demokratikus közvéleménnyel, hogy a beavatkozás és a megtorlás jogos volt.
Ugyanakkor a hidegháborús nyugati blokk hatalmai a magyar forradalmár menekülteket felhasználva utóbbiak álláspontját akarta elfogadtatni, azaz hogy a szabadságharc jogos volt, a szovjet beavatkozás és a megtorlások pedig elfogadhatatlanok. A magyar ügy egyébként egészen 1962 decemberéig az ENSZ Közgyűlésének napirendjén szerepelt.
Száz tanú a kommunisták ellen
A szervezet célja akkor és ma is az, hogy szintetizálja az egyes kormányok akaratát – hívta fel a figyelmet Kecskés. Az ENSZ azonban ebben – a szovjet−amerikai szuperhatalmi szembenállás miatt – csődöt mondott, ezért felállt az úgynevezett Ötös Bizottság 1957 januárjában minden kontinens egy-egy kis állama által delegált tagokkal a történtek kivizsgálására. Ennek a bizottságnak volt másodtitkára a fiatal dán diplomata, Povl Bang-Jensen. Mivel sem a Kádár-rezsim, sem Románia – ahol akkor Nagy Imre raboskodott – nem engedte be területére a bizottságot, Bang-Jensenék csak a magyar forradalmár menekültek meghallgatására hagyatkozhattak. Mint a történész elmondta, közülük hármat – Kéthly Annát, Király Bélát és Kővágó Józsefet – nyilvános ülésen, száztizenegy személyt viszont titkos meghallgatáson fogadtak azért, hogy a Kádár-rezsim megtorlása ne érhesse utol az érintettek otthon maradt családját.
Bang-Jensen volt az, aki megszervezte a titkos tanúk kihallgatását, és biztosította az anonimitásukat. Végül júniusra készült el a jelentés, amely egyértelműen állást foglalt a szovjet agresszió és a megtorlások ellen – a szovjetek és a Kádár-rezsim heves tiltakozására. Moszkva és Budapest minden követ megmozgatott, hogy tegyék nyilvánossá a tanúk nevét, még azt is kijárta, hogy erre a szervezet utasítsa Bang-Jensent. De erre a dán diplomata nem volt hajlandó, hiszen jól sejtette, milyen sors várna a tanúk hozzátartozóira; végül a kérdéses neveket tartalmazó listát felvitte az ENSZ New York-i székházának tetejére, és ott elégette.
Ezt követően fegyelmi eljárások indultak ellene, és kizárták a szervezetből, 1959-ben pedig gyanús körülmények között holtan találták – minden bizonnyal öngyilkosságnak álcázott gyilkosság áldozata lett.
Az ellene indult eljárások jegyzőkönyvei és egyéb, Bang-Jensennel kapcsolatos jelentések egy része azóta is titkos – mondta Kecskés D. Gusztáv, aki 2004-ben két hónapig kutatta New Yorkban a magyar vonatkozású iratokat. (Ezek Amerikában nagyrészt az ENSZ levéltárában, kisebb részt a Columbia Egyetemhez tartozó levéltárban találhatók, a maradék Svédországban és az Országos Széchényi Könyvtárban lelhetők fel.) Nyilvánvalóan kínos lett volna az ENSZ-vezetőségnek, ha kiderül, hogy kollégájukat kitették a szovjetek bosszújának.
Nagy András író-történész, aki kifejezetten a Bang-Jensen-ügyet kutatta a kilencvenes években, az MNO-nak visszaemlékezésében elmesélte, hogy itt valóban falakba ütközött: a vonatkozó iratok egy jelentős része – hat doboz – piros szalaggal átkötve „classified”, azaz feloldatlan állapotban volt, még belenézni is tilos volt (Cikkünk előző verziójában elírás miatt a declassified szó szerepelt. - a szerk.) Ezekhez a kutató tavaly sem fért hozzá. Mint mondta, három fegyelmi eljárás is indult Bang-Jensen ellen, miután
a diplomata túl sokat ugrált: feltételezte, hogy sok kolléga információkat tart vissza az Ötös Bizottságtól, és olyan is akad, aki kiszivárogtatja a védett tanúk nevét a kommunista magyar rezsimnek.
Mint Nagy elmondta, Bang-Jensen meglátásai utólag beigazolódtak: az állambiztonsági levéltárakban Budapesten egyértelmű nyomai vannak, hogy a megtorlás utolérte a tanúk családját.
A történész rámutatott: a dán diplomata esete világos problémákra mutatott rá az ENSZ működésében, amely sokszor saját mandátumának sem tett eleget, 1957 júniusáig szó nélkül hagyta Kádárékat „konszolidálni”, és a szovjet befolyás mellett nem mellékes az sem, hogy például az egyébként Nobel-békedíjas Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár éppen újraválasztására készült, és neki sem volt mindegy, hogyan szavaznak a szovjetek.
Egyszóval talán nem véletlen, hogy épp az akadékoskodó Bang-Jensentől szabadultak meg – mondta Nagy András.
Egyébként rengeteg feljegyzés és jelentés készült a magyar ügyről az ENSZ-ben egészen 1962-63-ig, amikorra a kádári diplomáciának végül sikerült levetetnie napirendről. Emellett sok irat található az 1956-tal kapcsolatos nemzetközi diplomáciai birkózásról az amerikai, francia és brit levéltárakban is. Azonban ezek mind nyilvánosak és kutathatóak, ahogy a Magyarországon fellelhető összes dokumentum is – ez utóbbit Mikó Zsuzsanna, az Országos Levéltár főigazgatója is megerősítette. Arra ő és a megszólaló történészek is felhívták a figyelmet: mivel szovjet részről szinte alig tudunk valamit a történtekről, az igazán izgalmas iratok a különféle orosz levéltárakban, leginkább a KGB-ében lehetnek, ezek jelentős része azonban ma is szigorúan titkosítva van. Ami érdekes még, az Kecskés D. Gusztáv szerint az ENSZ folyosóin, illetve zárt ajtók mögött zajlott titkos államközi megbeszélések, amelyekről az adott országok ENSZ-missziói által a külügyükhöz küldött jelentések alapján alkothatunk fogalmat.
Amikor megkerestük a Külügyi és Külgazdasági Minisztériumot, csak annyit válaszoltak, hogy minden, 1956-tal kapcsolatos dokumentum titkosításának feloldását kezdeményezték a szélesebb publikum számára azért, hogy megtudják, mik vannak bennük.
Azt azonban Kecskés, aki örömmel üdvözölte a minisztérium kérelmét, egészen biztosan állította, hogy a New York-i katalógusokban nyoma sincsen más titkosított 1956-os magyar ENSZ-iratoknak, így bizonyára a Bang-Jensen-dokumentumokra vonatkozhat Szijjártóék kérése. Bár a dán diplomatának azóta szobra áll a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületében, az ENSZ sosem gyakorolt önkritikát az ügy kapcsán. Így kérdéses, hogy hatvan év elmúltával vállalják-e annak az ódiumát, hogy egykor meghurcoltak egy igaz ügyért kiálló embert, aki később életével fizetett állhatatosságáért.
